Az oltás egy évig véd
Már elérhetők az influenza elleni védőoltások
Már most elérhető az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján az idén két új vírustörzset is tartalmazó, influenza elleni vakcina - közölte a vakcinagyártó Sanofi Pasteur magyarországi képviselete.
2012.09.21 13:19MTIKözleményükben azt írták: bár az influenza főszezonja még messze van, a korai oltást a szakemberek is ajánlják, mivel ilyenkor az oltást akadályozó fertőzések még ritkák. Később a kisebb fertőzések miatt sokszor addig tolódik az oltás beadása, amíg késő lesz, márpedig a teljes védelem kialakulásához három hét szükséges, ezért is fontos az oltást mielőbb megkapni.
"Az oltás egy évig véd. Tehát a most megkapott vakcina hatása jövő szeptemberig gyakorlatilag teljes" - idézték Jankovics Istvánnak, az Országos Epidemiológiai Központ légúti vírusos fertőzések osztálya főorvosának a szavait.
Az új oltásokban két új vírustörzs is található, amelyek ellen a WHO szerint érdemes védekezni ebben a szezonban. A WHO ajánlását - amelyet a hozzá beérkező heti jelentések alapján dolgoz ki a szervezet - világszerte minden gyártónak és egészségügyi hatóságnak kötelező figyelembe vennie, hiszen az influenza vírusának időről időre új változatai jelennek meg, és ehhez a lehető leggyorsabban alkalmazkodni kell - tette hozzá a cég.
Kitért arra: a statisztikák szerint a világ népességének nagyjából tíz százaléka minden évben megkapja a betegséget. Kiemelten veszélyeztetettnek számítanak az idősek, a krónikus betegek, a várandós kismamák és a gyermekek, illetve azok, akik zárt helyen, nagyobb közösségekben dolgoznak.
A Sanofi Pasteur szerint a fejlett állami ellátórendszernek köszönhetően Magyarország "nem áll rosszul az influenza elleni védekezés terén". A beoltottak évi 10-13 százalékos aránya a régiós országokéhoz képest kifejezetten jónak számít, ugyanakkor még mindig nagyjából a fele a fejlett nyugat-európai országokban megszokott aránynak - tették hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06