Frekvencia-árverés
LMP: a kormány a foglalkoztatásra költsön az állami mobilcég helyett
Az LMP véleménye szerint a kormánynak az állami mobilcég helyett a foglalkoztatás növelésére kellene költeni - írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Vágó Gábor.
2012.09.18 16:06MTIAz Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának tagja pártja nevében üdvözölte, hogy a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) "jogsértő döntését" és "megtorpedózta" a tervezett állami mobilszolgáltató indulását. Az LMP álláspontja szerint a mobiltávközlési piacon a verseny a szabályozás és nem egy állami vállalat megjelenése révén növelhető.
A képviselő hangsúlyozza, hogy a Magyar Villamos Művek, a Magyar Posta és a Magyar Fejlesztési Bank által alakított társulás az év elején "nevetségesen alacsony áron", 10 milliárd forintért nyerte el a működéséhez szükséges frekvenciákat. Az állami mobilszolgáltató "bagóért" jutott hozzá a frekvenciákhoz, az adófizetőknek azonban ez további tízmilliárdokban kerülne - jelenti ki a képviselő.
Az LMP nevében a politikus felszólította a kormányt, hogy ejtse a felesleges állami beruházást, és hangolja újra a piac szabályozását, ha alacsonyabb tarifákat szeretne látni. Egyúttal arra szólítja fel az NMHH-t, hogy a hozzá visszakerülő frekvenciákat jogszerűen, piaci alapon értékesítse.
Vágó Gábor végül arra kéri a kabinetet, hogy a bevételt épület-energetikai programok finanszírozására használja fel, mert véleményük szerint ezek a beruházások valódi munkahelyeket teremtenek és csökkentik a lakosság rezsiköltségeit.
A Fővárosi Törvényszék hétfőn jogerősen helyezte hatályon kívül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) a frekvencia árverésen hozott januári határozatait, mert úgy ítélte meg, hogy a negyedik mobilszolgáltató MPVI Zrt. jogszerűtlenül nyerte el a jogot a hálózat kiépítésére, valamint a három korábbi piaci szereplő is jogszerűtlenül szerzett akkor újabb frekvenciablokkokat.
Annak eldöntése, hogy az NMHH az eredeti állapotot állítja helyre, vagy új tendert hirdet, meghaladta a bíróság hatáskörét, így arról nem szól az ítélet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


