Nem aprózzák el
Botrány: beperlik az összes mobilcéget
Ez a texasi cég nem riad vissza attól, hogy beperelje a telekommunikációs szektor krémjét.
2009.11.29 19:15ictpressAz amerikai Tylerben székelő DownUnder Wireless nem kevesebb mint huszonegy telekommunikációs mamutcéget küld a vádlottak padjára, mondván, hogy azok folytatólagosan megsértették az ő tulajdonát képező szabadalmi jogot. A beperelt vállalatok között található többek közt a Samsung, az AT&T, a Sprint Nextel, a T-Mobile és a Verizon, ezenkívül olyan, többek közt mobilokat is forgalmazó cégek is felkerültek a listára, mint például az Amazon, a Best Buy, a Target, vagy a Wal-Mart.
Korábban a DownUnder Wireless védette le azt a sugárzás csökkentő hatású megoldást, miszerint a mobiltelefonok antennáját nem a hangszórónál, tehát az emberi fül közvetlen közelében, hanem a készülék hátsó részén helyezik el, és nem a felhasználó feje felé irányítják. A vállalat most azt kifogásolja, hogy ezt a találmányt a nagy telekommunikációs cégek szinte egytől egyig átvették, az operátorok és kereskedők pedig forgalmazzák, de jogdíjat senki sem fizetett még utána.
A DownUnder Wireless egyébként már idén nyáron is hallatott magáról, amikor is arról számolt be, hogy perbe fogta a HTC-t, az LG-t, a Motorolát, a Nokiát, a Sharpot és a Sony Ericssont.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


