Közép-Dunántúl
Turisztika: még mindig van tízmilliárd forint uniós forrás
Turisztika attrakciók és szolgáltatások, valamint az egészségügyi turizmus fejlesztésére, továbbá helyi és térségi turisztikaidesztinációsmenedzsment-szervezetek, turisztikai klaszterek létrehozására 10 milliárd forint európai uniós forrásra lehet még pályázni a közép-dunántúli régióban.
2012.08.28 20:02MTIEzt a regionális fejlesztési ügynökség ügyvezető igazgatója, Molnár Tamás közölte kedden sajtótájékoztatón. Tájékoztatása szerint 2007 és 2013 között 167 milliárd forint európai uniós támogatáshoz juthattak, illetve juthatnak a Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyét magába foglaló régióban a pályázók.
A támogatási összeg 22.7 százalékát - 38 milliárd forintot - turisztikai fejlesztésekre szánták. Az összegből 28 milliárd forintot már jóváhagytak, 10 milliárd forint értékű támogatásra még lehet pályázni.
A turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztésére - a balatoni kiemelt üdülőkörzet nélkül - 2 milliárd forint uniós forrás áll a pályázók rendelkezésére. Erre a célra az eredeti beadási határidő meghosszabbításával október elsejéig lehet pályázni.
Az egészségügyi turizmus szolgáltatásainak fejlesztésére csaknem 4 milliárd forint uniós forrásra lehet pályázni szeptember 3-áig. A helyi és térségi turisztikai szakmai szervezetek és turisztikai klaszterek létrehozására, illetve fejlesztésére pedig 440 millió forint európai uniós keret áll még rendelkezésre október 15-éig.
A rendszeresen pályázók között van Székesfehérvár önkormányzata, amely ezúttal a volt vidámpark területére tervezett Koronás parknak a tervek szerint 350 millió forintba kerülő kialakítására szeretne támogatást nyerni.
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester elmondta, hogy a város már eddig is több, a turizmus céljait is szolgáló beruházást valósított, illetve valósít meg európai uniós támogatással. Így újították meg a város műemléképület-együttesét, a Hiemer-Font-Caraffa Házat, s újul meg hasonló projekt keretében a Fő utca és a város főtere.
Európai uniós forrás igénybevételével alakult meg Fejér megye székhelyének turisztikai szakmai szervezete, és pályázat segítségével szeretnének lehetőséget teremteni számára a környékbeli hasonló szervezetekkel való együttműködésre.
Kapcsolódó írások:
- Ökoturisztikai látogatóközpont nyílt Kaszón
- Legalább a turizmus... Idegenforgalmi rekord Spanyolországban
- Az osztrákok véget vetnek az "olimpiai turizmusnak"
- Háborúturizmus: izraeliek a szíriai harcokat kukkolják
- Indulhat az 1,75 milliárd forintos turisztikai fejlesztés
- Nyolcezer négyzetméterrel bővül a Szépművészeti
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06