Megdöbbent az ellenzéki párt a döntésen
A Jobbikra vár Gyurcsány elszámoltatása a Sukoró-ügyben?
A Jobbik megdöbbenéssel fogadta a Gyurcsány Ferenc elleni nyomozás megszüntetését, az ellenzéki párt szerint a választóknak két év múlva rájuk kell szavazniuk a valódi elszámoltatáshoz.
2012.07.20 15:30MTIStaudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője, egyben a párt jogi kabinetjének vezetője pénteken, Budapesten arra reagálva tartott sajtótájékoztatót, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség bizonyítottság hiányában megszüntette a Gyurcsány Ferenc ellen hivatali visszaélés miatt folytatott nyomozást az úgynevezett Sukoró-ügyben.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, teljesen értetlenül állnak a döntés előtt, hiszen az ügyészségnek ez "egyáltalán nem gyakorlata", ezért politikai indítékot sejtenek az ügy mögött. Kiemelte: a kormány ezzel "lovat ad Gyurcány Ferenc alá" és gyakorlatilag "tisztára mossa" a korábbi MSZP-s kormányokat.
A Fidesz ezért nagy árat fog fizetni a következő választási kampányban, hiszen az ügyészség döntését egyrészt a szocialisták is fel fogják használni, másrészt a választópolgárok is tudni fogják: csakis a Jobbikra szavazhatnak, ha valódi felelősségre vonást szeretnének - fogalmazott Staudt Gábor, aki annak fényében is óriási problémának nevezte a vádejtést, hogy szerinte az ügyészség Csatáry László esetében a Simon Wiesenthal Intézet vezetőjének nyomására "pillanatokon belül" felülbírálta korábbi véleményét, és "megpróbál meghurcolni egy 97 éves embert".
A Központi Nyomozó Főügyészség pénteken bizonyítottság hiányában szüntette meg a Gyurcsány Ferenc ellen hivatali visszaélés miatt folytatott nyomozást a Sukoró-ügyben, öt ember ellen ugyanakkor vádat emelt.
Keresztes Imre főügyész arról tájékoztatta az MTI-t, hogy bár a hivatali visszaélés megalapozott gyanúja fennállt, az újabb tanúkihallgatások és a párhuzamosan folyó polgári per eredményére figyelemmel nem lehetett egyértelműen bizonyítani a volt miniszterelnök szerepét a telekcseréről hozott döntésben, mint ahogy az eljárásának a célját sem.
Gyurcsány Ferencet azzal gyanúsította az ügyészség, hogy a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban azért döntött törvényi felhatalmazás nélkül, hatáskörét túllépve a telekcseréről, hogy egyoldalú, jogtalan előnyt biztosítson a befektetőknek. A főügyészség 2011. októberi közlése szerint a befektetőkkel 2008 májusában folytatott megbeszélésen arról döntött, támogatja a cserével történő ingatlanszerzést, és ennek megfelelő feladatokat szabott az illetékeseknek.
A volt miniszterelnök mindvégig tagadta, hogy bűnös lenne, koncepciósnak minősítette az ellene indult eljárást, és úgy foglalt állást, a sukorói beruházás majdnem egymilliárd dollárt hozott volna az országnak, és kétezer-ötszáz embernek adott volna munkát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


