Meggyanúsított rendőrtisztek
Házi őrizetbe helyezték V. László alkalmazottját
Előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfői jogerős végzésével V. Istvánt - tette közzé a bíróság.
2012.07.02 15:52MTIA Fővárosi Törvényszék honlapján közzétett közlemény szerint a kényszerintézkedés augusztus 2-ig tart. A Központi Nyomozó Főügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyére való tekintettel indítványozta a gyanúsított házi őrizetének elrendelését. A bíróság a végzésében rámutatott: "a gyanúsítás szerinti bűncselekmény miatt kiszabható büntetés mértékére tekintettel továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, ugyanakkor - a szükségesség és arányosság elvének figyelembevételével - a házi őrizettel is biztosítható a gyanúsított jelenléte az eljárási cselekményeknél”.
A bíróság nem látta megalapozottnak azt az ügyészi indítványt, hogy a gyanúsított a bizonyítást megnehezítené vagy veszélyeztetné - tartalmazza a közlemény. A rendőri vezetőket érintő korrupciós ügyre június elején derült fény; hat embert gyanúsítottak meg, négy vezető beosztású rendőrtisztet és két civilt, valamennyit előzetes letartóztatásba helyezték. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője arról tájékoztatta hétfőn az MTI-t, hogy valamennyi gyanúsított esetében indítványt tettek az előzetes letartóztatás meghosszabbítására. A kényszerintézkedések ügyében várhatóan a héten dönt a bíróság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


