Diákok segítenek rendőröknek
Szerdán nyit a dél-balatoni bűnmegelőzési központ
Szerdán 12. alkalommal nyílik meg a Dél-balatoni Szezonális Bűnmegelőzési Központ, amelyben összesen 110 középiskolás diák segíti turnusokban a rendőrség munkáját Siófokon és Balatonlellén augusztus 20-ig - derült ki a központ hétfői siófoki rendezvényén.
2012.07.02 15:11MTIIgény lenne bűnmegelőzési centrumokra több településen is, de mivel a rendőrségnek nincs rá forrása és pályázat útján sem lehetett ilyen célra támogatást szerezni, az önkormányzatok szerepvállalási képességétől függ, hogy mely településeken tevékenykednek idén a dél-balatoni bűnmegelőzők - mondta Pálné Gergely Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság osztályvezetője.
A rendőrséggel kapcsolatban lévő, annak munkáját segítő központ idén négymillió forintból gazdálkodhat, amelyet Siófok és Balatonlelle önkormányzata biztosít. A diákok 10 és 18 óra között teljesítnek majd szolgálatot a strandokon és a turisták által frekventált helyeken járőrözve. A korábbi évek tapasztalatai szerint ténykedési területükön számottevően visszaszorult a bűncselekmények, egyebek közt a strandi lopások száma. A tó Zala és Veszprém megye területére eső partszakaszán Keszthelyen, Zalakaroson és Balatonfüreden nyílnak hasonló nyári bűnmegelőzési irodák az idei szezonban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


