Új módszereket vetnek be
Bűnmegelőzésben mintastrand az alsóörsi
Újszerű módszerekkel hívják fel a turisták figyelmét a bűnmegelőzésre a Balaton-parton - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője.
2012.06.25 13:50MTIFuttató Norbert elmondta: tavaly indult az országosan egyedülálló program a biztonságos strandokért. Hozzátette: figyelemfelhívó plakátokat helyeznek ki meghökkentő területen, például vízi játékokon, vagy a mosdóban; bűnmegelőzési információkkal ellátott ital- vagy étlapot készítenek. Azt is tervezik, SMS-ben kérik fel a turistákat arra, hogy vigyázzanak értékeikre, és egy bűnmegelőzési módszereket bemutató honlapot is készítettek. Az osztályvezető példaként említette, hogy múlt hétvégén az alsóörsi strandnál ugróiskolával, játékos módon igyekeztek ráébreszteni a turistákat a megelőzés fontosságára.
Hebling Zsolt, Alsóörs független polgármestere felidézte: két évvel ezelőtt a balatonalmádi rendőrkapitányság javaslatára kamerát szereltek fel a strand bejáratánál, s már az első órában egy ismert, negyven lopást elkövető tolvajt azonosítottak a segítségével; az önkormányzat ezért bővítette a kamerarendszert. Hebling Ernő, a balatonalmádi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője ismertette: múlt évben 22 strandi lopás, 60 esetben pedig gépjárműfeltörés miatt indítottak eljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


