Érettségi
Befejeződtek a középszintű szóbeli vizsgák
Befejeződött a középszintű szóbeli érettségi vizsgák kéthetes időszaka pénteken a középiskolákban.
2012.06.29 21:00MTIAz írásbelik május 25-én fejeződtek be; az Oktatási Hivatal (OH) korábbi közlése szerint a tanév rendjében meghatározott 16 nap alatt 1210 vizsgahelyszínen 136.546 érettségiző tett írásbeli vizsgát. A mostani érettségi szezonban 181 tárgyból tartottak középszintű vizsgákat a középiskolákban a helyi bizottságok előtt. Az emelt szintű szóbeliken június 13-ig 36.868 vizsgát tartottak 148 helyszínen, 2454 tantárgyi bizottság előtt. Az érettségizők emelt szinten 65-féle vizsgatárgyat választottak, ezen tárgyak mindegyikéből volt szóbeli vizsga is.
Az emelt szintű vizsgákat a fővárosi és a 19 megyei kormányhivatal szervezte. Az emelt szintű szóbeli tételeket az OH készíttette el, és a kormányhivatalok közreműködésével juttatta el a háromfős tantárgyi bizottságokhoz. A tantárgyi bizottságok elnökét és tagjait a vizsgaszervező kormányhivatal bízta meg. A vizsgázó teljesítményét az adott tantárgyi bizottság mindhárom tagja a vizsgatárgy leírásában, jogszabályban rögzített szempontok alapján, egyéni értékelő lapon külön-külön értékelte, majd az egyéni értékelések egyeztetése után közösen tettek javaslatot az érettségi vizsgabizottságnak a vizsgázó teljesítményének minősítésére. A tantárgyi bizottság egyéni osztályozóívet állított ki minden vizsgázóról, azt a vizsgaszervező kormányhivatal megküldte az illetékes vizsgabizottságnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


