Érdekképviselet
Az autonóm szakszervezetek nyílt vitát akarnak a minimálbérről
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) azt javasolja, hogy az érdekképviseletek bevonásával kezdődjenek teljes körű és nyilvános tárgyalások a pályakezdők minimálbéréről, a minimálbérről, valamint a garantált bérminimumról.
2012.06.12 17:56MTIBorsik János, a szövetség elnöke keddi nyíregyházi sajtótájékoztatóján a kormány által korábban bejelentett, a pályakezdői minimálbér bevezetésének tervével kapcsolatban hangsúlyozta: az ASZSZ elképzelései szerint a pályakezdők számára a jelenlegi nettó minimálbér, azaz 60.915 forint lenne a kiindulási alap, emellett emelni kellene a már gyakorlattal rendelkező, de képzettség nélküliek minimálbérét, illetve a garantált bérminimumot is.
"Szét kell húzni a mezőnyt, hogy ebből ne legyen feszültség a munkahelyeken belül" - emelte ki Borsik János, hozzátéve, hogy a három bérintézményről egyszerre szükséges tárgyalni és döntést hozni, mert bármiféle elmozdulás később visszaüthet a munkaerőpiacon, ami "szerencsétlen és nem kívánatos dolog lenne."
Borsik János szerint a Munka törvénykönyvének év közben történő hatályba helyezése várhatóan sok bonyodalmat okoz a munka világában. Elmondta: az ASZSZ mind a törvénykönyv tartalmát, mind megalkotásának és az úgynevezett "megtárgyalásának" módját kifogásolja, és azt nem tartja jónak a munkavállalók szempontjából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


