Munkanélküliség és gazdasági csőd
Mesterházy: nem állítható be sikerként Orbánék kormányzása
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint megszegett ígéretekkel, a munkanélküliség növekedésével, gazdasági csőddel és a jogállam szétzilálásával írható le az Orbán-kormány első két éve.
2012.05.29 16:30MTIMesterházy Attila kedden újságíróknak azt mondta: nem állítható be sikerként az a kormányzás, amely pénzt vett el a szegényektől és a gazdagoknak adta, vállalkozásokat juttatott csődbe és az ország nemzetközi elszigetelődéséhez vezetett.
Az MSZP a megszorításokkal szemben a növekedésre és a munkahelyteremtésre koncentráló gazdaságpolitikát tart szükségesnek, és mivel úgy látja, hogy a Fidesz nem hajlandó a változtatásra, programja világos gazdaságpolitikai alternatívát állít a kormánnyal szemben - közölte.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője parlamenti napirend előtti felszólalásában új jelenségnek nevezte, hogy az Országgyűlésben olyan pártok ülnek, amelyeket "külföldi, amerikai érdekcsoportok pénzelnek", s kiemelte közülük az LMP-t és az MSZP-t. Mesterházy Attila kérdésre válaszolva erre úgy reagált: ha az MSZP-re vonatkozóan ilyen állítást tett, Lázár Jánosnak bíróság előtt kell felelnie.
A szocialisták nem kapnak anyagi támogatást külföldről, állami támogatásból, tagdíjakból és szimpatizánsaik adományaiból tartják fenn magukat - mondta, megjegyezve, valójában a Fidesszel kapcsolatban vetődik fel a gyanú, hogy korrupciógyanús pénzekből működik. Szerinte ezért is lenne indokolt annak vizsgálata, hogy Simicska Lajosnak a Közgép Zrt. tulajdonosaként milyen befolyása van Orbán Viktor miniszterelnökre és Lázár Jánosra.
A Nyirő József újratemetésével kapcsolatos MSZP-álláspontot firtató kérdésre Mesterházy Attila úgy válaszolt: mindenkit megillet, hogy végakaratának megfelelően a szülőföldjén temessék el, és szerinte ez az író esetében is meg fog történni.
Ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy Kövér László házelnök és a Fidesz ismét beavatkozott a romániai belpolitikába és az erdélyi magyarság megosztására törekszik, ami annak parlamenti képviseletét, az RMDSZ választási esélyeit veszélyezteti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


