Áder vállalhatatlan, Szili azért jó volt
Mesterházy és a rövid memória
A szocialisták látványos passzivitásával zajlott le a köztársasági elnökválasztás ma a Parlamentben. A párt érvelése egyszerű: erre a pozícióra nem való pártpolitikus. Vajon gondolkoztak valaha erről a kérdésről másképp?
2012.05.02 11:30CéG.Márpedig a szegfűs had holmi pártkatonára nem adja voksát - ezt az álláspontját pedig passzív jelenlétével igyekezett erősíteni. Mindezt úgy, hogy Mesterházy Attila április közepén snájdig öltönyben jelentette be: az MSZP nem vesz részt Áder János megválasztási procedúrájában. Ennek ellenére unottan ásítoztak ma a padsorok a Parlamentben, mert ott voltak, felvették a szavazólapot és nem szavaztak. Köztársasági elnöknek ugyanis nem pártpolitikus való.
Szép gondolatok, átlag honpolgárként maximálisan egyet is tudnánk érteni vele, ha nem lapoznánk fel a szocialista brigád kiskátéját, egészen Sólyom László megválasztásáig. Nem a 60-as évekig kell tehát visszanyúlnunk, hanem mindössze 2005-ig. Tehát alig hét esztendővel ezelőttig. Ott feszült a parlamenti padsorok között akkor is Mesterházy Attila. Snájdig öltönyéhez akkoriban még hetyke kis bajusz is dukált. Talán éppen két pödrés között nyomta meg mohón a gombot a köztársasági elnökválasztáson.
Bár nem névszerinti szavazást folyt, a végeredmény tekintetében kikövetkeztethetően Szili Katalinra. Egy pártpolitikusra! És Mesterházy homlokán egyetlen izzadtságcsepp sem jelent meg, mikor arról érvelt, miért nem adhatják nevüket egy ilyen elnökválasztáshoz.
Mert a politikus már csak ilyen. Bajusztól, szegfűtől függetlenül. Memóriája olykor hiányos, érveket pro és kontra is tud gyűjteni, és az ellenkezőjéről még egyszer annyit. Ki tudja miért, azt gondolják: rajtuk kívül senki sem emlékszik mondataikra és cselekedeteikre. Néhány év, sőt, olykor hónap vagy hét után mormolják unos-untalan zsolozsmáikat, melyeket talán maguk sem hisznek el.
Mesterházy Attila 2002 óta a T. Ház tagja. A tudományos világból érkező Mádl Ferencet nem támogatta (most éppen innen szeretne valakit), a rá öt esztendőre Szili Katalin sikeréért szorított. Ma elfogadhatatlannak tartott egy pártpolitikust. Vajon önmagát annak tartja?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


