A cél a gyorsabb mentés
Új segélyhívó rendszert építene ki a Belügyminisztérium
Pintér Sándor miniszter közölte: új segélyhívó rendszert akar kiépíteni a Belügyminisztérium (BM) annak érdekében, hogy a rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentők egységei gyorsabban ki tudjanak érni a balesetek helyszíneire.
2012.05.29 14:14MTIA belügyminiszter a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége konferenciáján minisztériuma eddigi tevékenységét értékelve kitért a BM terveire is; ezek között említette, hogy "újjá akarják alkotni a 112-es hívórendszert", mert szerinte annak kapcsolási rendszerével gondok vannak.
Pintér Sándor azt mondta, egy "vadonatúj rendszert" szeretnének kiépíteni, központi telefonfogadó állomásokkal. Közölte, már a hívásközpontban eldőlne, hogy az adott baleset, vagy más esemény mind a három területet érinti-e, és e döntés alapján ennek alapján indítanák az egységeket a helyszínre.
A belügyminiszter előadásában arról is beszélt, elképzelhető, hogy a jövőben - jogszabálymódosítás után - az önkormányzatok által foglalkoztatott mezőőrök, halőrök, vadőrök és természetőrök többletjogosítványokat kapnának, hogy segítségükkel a településeken tovább erősödjön a közrend és a közbiztonság.
Pintér Sándor arra hívta fel a figyelmet, az önkormányzati őrök ma nem állíthatnak meg, illetve ellenőrizhetnek egy gépkocsit, hogy abban van-e lopott termény, és nem is állíthatnak elő senkit a rendőrségre.
A tárcavezető azt hangoztatta, újra kell gondolni a kérdést, és el kell dönteni: vagy ne alkalmazzanak ilyen őröket, vagy ha alkalmaznak, akkor adják meg nekik azokat a jogi lehetőségeket, amelyekkel el is tudják látni a feladatukat.
Pintér Sándor beszámolójában a rendvédelmi területen belső ellenőrzéseket végző Nemzeti Védelmi Szolgálat eddigi tevékenységét is értékelte, és arról beszélt, a rendőrök ellenőrzése során azt tapasztalták, hogy kevés kollégájuk "bicsaklott meg", például, amikor egy talált táska útját, az abban lévő értékek kezelését követték végig. Hozzátette, az ellenőrzések során azok kerültek ki a hivatásos állomány tagjai közül, akik már eleve, a "lelkükből" sem tartoztak oda.
A belügyminiszter elmondta azt is, szeretnék, ha a védelmi szolgálat a későbbiekben ellenőrizhetné "a bizonyos gazdasági döntéseket meghozó" kormánytisztviselőket is.
Jelezte, ezt a közbeszerzések elbírálásában részt vevő személyeknél, illetve testületeknél tartaná indokoltnak, azokban az esetekben, amikor milliárdokról hoznak döntéseket. Úgy fogalmazott, így tudnák biztosítani ezeknek az embereknek, illetve testületeknek az "érinthetetlenségét".
Az építésügyről szólva pedig arra emlékeztetett, hogy eddig mintegy 120 magyar szabványt helyeztek hatályon kívül, mert "gyakorlati értelmük" ma már nem volt. Elmondta azt is, egyszerűsítettek eljárási szabályokat is, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy a megmaradó szabályok betartását "kőkeményen" meg fogják követelni.
Közölte, így például egy ezer-kétezer négyzetméteres túlépítésnél ne számítson senki se arra a későbbiekben, hogy néhány millió forint befizetése után fennmaradási engedélyt kaphat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


