Nemzeti konzultáció
MSZP: "álkérdések" helyett új munkahelyekre lenne szükség
Az MSZP szerint a munkahelyteremtéssel összefüggő kérdésekről szóló, kedden kezdődő újabb nemzeti konzultáció "álkérdései" helyett inkább új munkahelyekre lenne szükség.
2012.05.29 14:02MTIGúr Nándor, a szocialisták alelnöke kedden sajtótájékoztatón arról beszélt: bár a kormány tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígért, ma 110 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint a pénzügyi-gazdasági válság előtt, és a foglalkoztatottak száma a kormányváltás óta sem nőtt.
A parlament foglalkoztatási bizottságának MSZP-s elnöke szerint ebből adódóan a kormánynak újabb nemzeti konzultáció helyett az új munkahelyek létrehozásán kellene fáradoznia. Ehelyett - tette hozzá - a kormány a gazdaságpolitikai hibáinak árát a cégekkel fizetteti meg, kiszámíthatatlan jogi-gazdasági környezetet teremtett, a bankadóval ellehetetlenítette a vállalati hitelezést, a munkavállalókra újabb terheket rakott például az áfa emelésével, miközben a reáljövedelmek csökkennek, az infláció pedig nő.
Arról is beszélt, hogy az Orbán-kormány két éve alatt 2,7-ről 4 millióra nőtt a létminimum alatt élők száma, 1 millió 200 ezer ember pedig a szegénységi küszöb alatt él.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


