Székhelyi -ügy
"Eljárási hiba" miatt váltották le az egri kulturális bizottság elnökét
Leváltotta az egri önkormányzat kulturális bizottságának fideszes elnökét a város közgyűlése szerdán, a testület a helyi polgármester javaslata alapján hozta meg döntését.
2012.05.23 16:30MTIOrosz Lászlóné vezette azt a szeptemberi bizottsági ülést, amelyen az hangzott el, hogy Székhelyi József színművész "egy SZDSZ-es büdös zsidó".
Habis László (Fidesz-KDNP) polgármester ülésvezetési hibák miatt javasolta a bizottsági elnök leváltását; Orosz Lászlónét nemcsak a bizottság éléről, hanem a bizottságból is visszahívta a közgyűlés.
Az egriugyek.hu még április közepén írt arról, hogy a hevesi megyeszékhely önkormányzata politikai hovatartozás alapján is dönt a kulturális rendezvények fellépőiről. A honlap akkori közlése szerint az egyik nemkívánatos személy Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház volt főigazgatója, aki 2005-ben, az SZDSZ országos kongresszusán a Himnusszal kapcsolatos pamfletjében kifigurázta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét. Információik szerint a Középkori Piactér elnevezésű rendezvény szervezőjének ezért le kellett mondania a művész Villon-előadását.
A honlap - a birtokába került jegyzőkönyvre hivatkozva - azt írta, az önkormányzat kulturális bizottságának ülésén Orosz Lászlóné (Fidesz-KDNP), a testület elnöke azt közölte, hogy a város lakói közül többen jelezték, nehezményezik Székhelyi fellépését. Erre reagálva a szervező, a Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta: kérte Csákvári Antalt, a Fidesz-KDNP képviselőjét, hogy "szakmai munkájukat megkönnyítendő, állítson össze egy listát, hogy kik azok az előadóművészek, akik nemkívánatosak Egerben" - idézték a jegyzőkönyvet.
A stop.hu birtokába került az önkormányzati bizottsági tavaly szeptemberi ülésén készült hangfelvétel, amelyen a nemkívánatosnak nyilvánított Székhelyi József színészt "SZDSZ-es büdös zsidónak" nevezik.
A közgyűlés szerdai ülésén a polgármester elmondta, az ügy kivizsgálásával megbízott ügyrendi bizottság megállapította, hogy Orosz Lászlóné annak ellenére Székhelyi távoltartására utasíthatta a Művészetek Háza vezetőjét, hogy erre képviselőként nem jogosult, illetve nincs joga beavatkozni önkormányzati gazdasági társaság munkájába.
Ugyanakkor felmerült a hivatali visszaélés gyanúja is, ám ezt más illetékes hatóság (a Heves Megyei Főügyészség) vizsgálja.
Orosz Lászlóné az ülésen elismerte a hibáját, azt hogy a bizottsági ülésen teret engedett helytelen, oda nem illő megszólalásnak, s egyúttal sok sikert kívánt utódjának.
Ugyanakkor Pál György, a képviselő-testület szocialista tagja javasolta, hogy az önkormányzat hívja vissza a humánerőforrás bizottság éléről Csákvári Antalt is, mert ő is Székhelyi József "mellőzésére" utasította a Művészetek Háza igazgatóját. A Fidesz-KDNP-Lokálpatrióta Egylet többségű önkormányzat azonban ezt az indítványt elutasította.
Időközben az ügy miatt lemondta egri látogatását Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége pedig feljelentést tett közösség elleni izgatás miatt.
A Fidesz arra kérte a város vezetését, hogy hívja vissza mindazokat a megbízatásukból, akik méltatlanná váltak tisztségükre. Habis László személyesen is elnézést kért Székhelyi Józseftől, illetve találkozott az izraeli nagykövettel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06