Káosz a gyermekétkeztetésben?
Meleg ételt követel a gyerekeknek Orbánéktól az MSZP
Az MSZP felszólítja az Orbán-kormányt, hogy garantálja minden magyar gyermek számára az egyszeri meleg ételhez jutást és haladéktalanul vizsgálja felül a Nefmi vonatkozó, áprilisi rendeletét.
2012.05.22 14:07MTIBangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségi tagja közleményében idézte a rendeletet, amely azt rögzíti: kistermelő vagy meghatározott földrajzi térségen belül mezőgazdasági vállalkozó által megtermelt vagy előállított alapanyagokból kell készülnie a napköziseknek felszolgált meleg ételnek.
Ez szerinte akár támogatható is lenne, ha a "meghatározott térségen belül" kritérium nem korlátozná oly módon a beszerzést az önkormányzatok számára, hogy némelyek képtelenek lesznek megfelelő élelmiszert biztosítani a gyerekeknek. Számos polgármester jelezte már, hogy a kistermelőkkel, helyi gazdákkal egyeztetve kiderült, hogy képtelenek biztosítani a szükséges élelmiszert - írta.
A szocialista politikus nehézséget lát abban is, hogy "sok önkormányzat a Fidesz kegyetlen és antidemokratikus államosításainak" hatására alig tud forrást biztosítani a feladatra. A rendelet ugyanis pont azokat a hátrányos helyzetű falvakat, kistérségeket sújtja, ahol a napközis étkeztetés jelenti az egyedüli lehetőséget a meleg ételre a gyermekeknek - fogalmazott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


