Már tudták, amikor az államfő közölte
Nem Orbántól tudják a Nabuccósok, hogy a Mol kiszáll
Egy képviselői kérdésre Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter közölte: nem Orbán Viktor miniszterelnöktől tudták meg a Nabucco-projekt résztvevői, hogy a Mol kiszáll a nemzetközi gázvezeték-építési beruházás finanszírozásából.
2012.05.15 14:47MTIA tárcavezető a parlamenti honlapon elérhető válaszában azt írta: a kormányfő újságírói kérdésre közölte április 23-án Brüsszelben, hogy a Mol kivonul a Nabucco-projektből, ez azonban az érintettek előtt már ismert volt. Hozzátette: az idei költségvetéssel összefüggő problémákat a Mol már hónapokkal korábban jelezte a Nabucco-konzorciumnak.
Hangsúlyozta, hogy a projektben való részvételről és általában a magánjogi szerződések megkötéséről a Mol dönt, a miniszterelnöknek sem felhatalmazása, sem szándéka nincs arra, hogy az olajtársaság nevében döntést hozzon.
Orbán Viktor április 23-i nyilatkozatában úgy fogalmazott: "nem vagyok szakértője a témának, de azt látom, hogy még a magyar társaság, a Mol is elhagyja a teljes projektet". Hozzátette ugyanakkor, hogy a Nabucco fontos Magyarországnak, mert összefüggésben áll azzal a törekvéssel, hogy az ország megszüntesse egyoldalú függőségét az energiaellátás biztosításában.
Ezt követően az MSZP-s Mesterházy Attila és Józsa István írásbeli kérdést intézett Orbán Viktorhoz, egyebek mellett arról érdeklődve, a miniszterelnök feljogosítva érzi-e magát arra, hogy a Mol döntéseiben részt vegyen, illetve hogy az említett döntést ki vagy mely testület és mikor hozta meg. Azt is tudakolták, hogy a kormányfő bejelentésével megpróbálta-e befolyásolni az olajtársaság álláspontját, valamint hogy helyesnek tartja-e, hogy előbb nyilatkozik egy gazdasági társaság határozatáról a társaság menedzsmentjénél. Az MSZP-s politikusok végezetül arra is rákérdeztek, hogy Orbán Viktor miért változtatta meg korábbi támogató álláspontját az ügyben.
A kormányfő helyett - feladat- és hatáskör szerinti illetékességből - válaszoló Németh Lászlóné kifejtette: a Mol leányvállalata, a Földgázszállító Zrt. (FGSZ) továbbra is tagja a Nabucco-konzorciumnak, az FGSZ viszont bejelentette, hogy nem kívánja finanszírozni a Nabucco 2012-es költségvetését addig, amíg a Nabucco-vezeték gázforrását biztosító Shah Deniz-konzorcium döntést hoz a jövőbeni szállítási útvonalról.
A miniszter felidézte, hogy a Mol önálló vállalatként már akkor kiszállt a Nabuccóból, amikor tulajdoni részét leányvállalatának, az FGSZ-nek eladta. Az FGSZ azonban továbbra is teljes jogú tagja a Nabucco-konzorciumnak, így szükségtelen, hogy újabb állami tulajdonú vállalat lépjen a projektbe. Kiszállása abban az esetben valósulna meg, amennyiben valamely piaci szerepl ő megvásárolja a részesedését - mutatott rá.
Németh Lászlóné megerősítette: a kormány továbbra is elkötelezett a Déli Folyosó, valamint az importfüggőség csökkentése mellett, és nem célja, hogy felmondja az ezzel összefüggő nemzetközi szerződéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06