Gazdasági spirálba kerül az ország?
MSZP: véget kell vetni a "matolcsyzmusnak"
Tukacs István közölte: az MSZP szerint véget kell vetni a "matolcsyzmusnak", mert olyan gazdasági spirálba viszi az országot, amelyből egy évtized alatt sem biztos, hogy ki lehet kerülni.
2012.05.20 14:28MTIA parlament gazdasági bizottságának szocialista tagja az első negyedéves GDP-adattal kapcsolatban azt mondta, az 1,5 százalékos csökkenés ismeretében nem lehet vita tárgya, hogy nem követhető az a gazdaságpolitika, amely kiszámíthatatlan, és nem teremt munkahelyeket.
Ez az adat arra is utal, hogy az elkövetkező egy évben már a 0 százalék körüli GDP-adatért is meg kell küzdeni - tette hozzá.
Az 5,5 százalékos inflációval kapcsolatban Tukacs István mondta, ez az EU 27 országa között a legmagasabb, és jelzi azt is, hogy egy rosszul tervezett költségvetés és társadalompolitika következményeit kell viselnie az országnak.
Mint mondta, "a leghúsbavágóbb dolgoknál" van jelentős áremelkedés, így az élelmiszereknél, a háztartási energiánál és a közműdíjaknál. A reálkeresetek öt százalékkal csökkentek, ami azért katasztrofális, mert minden trükközés ellenére az alacsony keresetűek vesztettek a fizetésükből, nem kaptak olyan mértékű béremelést sem a verseny-, sem a közszférában, amely az áremelést kompenzálta volna - mondta a politikus.
Úgy véli, a legrosszabb helyzet az alacsonyabb keresetű közalkalmazottaknál, illetve a versenyszféra fizikai dolgozóinak jövedelmében tapasztalható.
Tukacs István szerint bebizonyosodott, hogy lehet unortodox gazdaságpolitikai eszközöket alkalmazni, de ez beruházásellenes gazdaságpolitikát, versenyellenes adóztatást és "adóprést" jelent.
Az MSZP szerint progresszív, kétkulcsos adórendszerre és a hozzá kapcsolódó járulékrendszerre, a pénzügyi rendszer stabilitásának biztosítására, az uniós források aktivizálására, valamint kiszámítható gazdasági környezetre van szükség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


