Perköltséget fizethet az MSZP-s képviselő
Elutasították Juhász Ferenc Budai Gyula elleni keresetét
Elutasította a Fővárosi Törvényszék Juhász Ferenc MSZP-s országgyűlési képviselő keresetét, amelyet Budai Gyula ellen nyújtott be azért, mert szerinte az elszámoltatási kormánybiztos megsértette a személyiségi jogát.
2012.05.17 16:50MTIA bíróság arra kötelezte Juhász Ferencet, hogy fizessen meg az elszámoltatási kormánybiztosnak százezer forint plusz áfa perköltséget.
A szocialista politikus azzal összefüggésben jelentette fel Budai Gyulát, hogy a kormánybiztos tavaly februári nyilatkozatában arról beszélt, szerinte a Budapesti Katonai Ügyészség megpróbálta eltussolni Juhász Ferenc egykori honvédelmi miniszter ügyét a vesztegetési pénzekkel kapcsolatban. A kormánybiztos, fideszes politikus 2011. február 19-én azután nyilatkozott, hogy a HírTV Célpont című műsorának adása szerint Juhász Ferenc is kapott honvédelmi miniszterként vesztegetési pénzekből.
Az MSZP sajtóosztályán akkor azt közölték, hogy Juhász Ferenc határozottan visszautasítja a korrupciós vádakat, és jogi lépéseket helyezett kilátásba. Arra hívták fel a figyelmet, hogy több mint egy éve vizsgált ügyről van szó, így ha az ügyészség szükségesnek tartotta volna, már megkérdezte volna Juhász Ferencet, de ez mindaddig nem történt meg.
Juhász Ferenc azt kérte a bíróságtól, állapítsa meg: Budai Gyula megsértette a személyhez fűződő jogait, jó hírnevét, becsületét azzal, hogy azt állította: az ő személye kapcsolatba hozható a vesztegetési üggyel.
A bíróság azonban Juhász Ferenc keresetét nem találta alaposnak, és elutasította azt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


