Tiszaeszlár, Auschwitz
"A nácik már az Élet Menetét is ki akarnák sajátítani"
Náciknak nincs helye közöttünk! - írta az Élet Menete Alapítvány az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében; az alapítvány az ellen tiltakozik, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke a magyar élet menetének nevezte pártja hétvégi, budapesti rendezvényét.
2012.05.15 08:33MTIA közlemény szerint magyar élet menetének nevezni egy jobbikos rendezvényt több mint ízléstelen. "Ez az összehasonlítás meggyalázza a meggyilkolt zsidó és nem zsidó vallású magyarok emlékét egyaránt" - hangsúlyozták.
Mint írták: a Jobbik a tiszaeszlári vérvád után most az élet menetét fordítja visszájára: a nácik és a nyilasok áldozatait gúnyolja ki otromba és politikai célzatossággal.
"Mi továbbra is, emelt fejjel fogunk emlékezni és tiltakozni a rasszizmus és antiszemitizmus ellen a jövőben is tisztességes emberek társaságában az Élet Menetén, Budapest utcáin és az Auschwitz-Birkenau haláltáborok helyszínein egyaránt"" - közölte az alapítvány.
Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt tartott beszédében azt mondta, a szombati demonstráció a magyar élet menete, amelyet pártja minden megyeszékhelyen és a lehető legtöbb városban meg fog ismételni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


