Elutasították a fellebbezést
Győri kettős gyilkosság - Jogerős a gyanúsított előzetes letartóztatása
Jogerős annak a férfinak az előzetes letartóztatásba helyezése, aki a gyanú szerint áprilisban egy vita után sörétes puskájával lelőtt két embert.
2012.05.11 13:44MTIMáté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivője jelezte: a gyanúsított és védője ugyan megfellebbezte az elsőfokú döntést (az MTI információja szerint házi őrizetet kértek helyette), de a fellebbviteli fórum arra az álláspontra helyezkedett: a több emberen elkövetett emberölés bűntettének olyan kirívó a tárgyi súlya, hogy megalapozottan lehet tartani a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől.
A helybenhagyó döntés utalt arra is, hogy a két ember életét követelő cselekmény alapos, mindenre kiterjedő, befolyásoktól mentes vizsgálata alapvető bűnüldözési követelmény, melynek zavartalan teljesítését a gyanúsított szabadlábra helyezése, vagy más kényszerintézkedés alkalmazása nem biztosítaná - tette hozzá.
A gyanúsított a rendőrség korábbi közlése szerint vita után, sörétes fegyverével sebzett halálra két embert április 22-én. A Bercsényi-ligeti vendéglátóhely tulajdonosa haragos viszonyban volt áldozataival, akik előző este többekkel az ő presszójában szórakoztak. Hajnalban a tulajdonos kitette az utcára a társaság néhány hangoskodó tagját. A két későbbi áldozat emiatt ment vissza "felelősségre vonni" a presszóst, aki az utcán lőtt rájuk engedéllyel tartott puskájával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


