Dönt a bíróság
Szerdán előzetesbe kerülhet a győri sörétes lövöldöző
Szerdán dönt a Győri Városi Bíróság annak a férfinak az előzetes letartóztatásáról, aki vasárnap délelőtt sörétes fegyverével halálosan megsebesített egy vita során két embert.
2012.04.23 10:30MTIMáté Kinga, a megyei törvényszék szóvivője hétfő délelőtt elmondta: még nem érkezett meg az ügyészségről az előzetes letartóztatásba helyezésről szóló indítvány, ennek ellenére kitűzték a tárgyalás időpontját szerda reggelre.
Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délután újságírókkal azt közölte: a ravaszt kétszer meghúzó, időközben őrizetbe vett 34 éves férfi ellen - aki maga jelentette be a történteket a rendőrségen - több emberen elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt folyik eljárás a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon.
A szóvivő elmondta, hogy az áldozatok néhány évvel fiatalabbak a gyanúsítottnál. Egyiküket, aki autóban ült, mellbe, a másikat, aki a jármű mögött állt, hátulról tüdőn lőtte a férfi. A gyanúsított már a rendőrséget hívva azt közölte, hogy önvédelemből lőtt.
A Bercsényi-ligeti vendéglátóhely tulajdonosa haragos viszonyban volt áldozataival, akik szombat este többekkel az ő presszójában szórakoztak. Hajnalban a tulajdonos kitette az utcára a társaság néhány hangoskodó tagját. A két későbbi áldozat emiatt ment vissza vasárnap délelőtt "felelősségre vonni" a presszóst, aki az utcán lőtte meg őket engedéllyel tartott sörétes puskájával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


