Porondon az egyházügyi törvény
Újabb szocialista feljelentés Magyarország ellen?
A Magyar Néppárti Képviselőcsoport sajtóközleménye szerint az MSZP európai parlamenti delegációja ismételten, ezúttal az egyházügyi törvény kapcsán vádolta meg Magyarországot az Európai Bizottságnál.
2012.04.12 10:47ma.huHozzáteszik: „a Magyar Néppárti Képviselőcsoport ezúton szeretné emlékeztetni az MSZP-s képviselőket: A Velencei Bizottság részletesen tanulmányozta az új magyar egyházügyi törvényt, a szocialisták által "diszkriminatívnak" nyilvánított rendelkezés ellen azonban nem emelt kifogást. Bár e ténnyel az MSZP EP-képviselői nyilván tisztában vannak, ez nem gátolta meg őket abban, hogy ismételten feljelentsék Magyarországot az Európai Bizottságnál.”
„A szocialista képviselők azt sérelmezik, hogy az egyházaknak módjuk van arra, hogy az általuk vezetett intézmények jellegének megfelelően keresztény világnézetű embereket alkalmazzanak. Ez azonban összhangban van a vonatkozó uniós jogszabályokkal, mutatott rá a szocialistáknak adott válaszában az Európai Bizottság” – állítják a képviselők.
Leszögezik: „ez az akció jól beilleszthető a szocialisták korábbi politikai indíttatású támadásainak és vádaskodásainak sorozatába. Mint emlékezetes, a szocialista képviselők korábban az Európai Parlamentben terjesztett körlevelekben a Himnusz első sorának Alaptörvénybe emelését a dokumentum kirekesztő jellegének megnyilvánulásaként, a nem keresztény világnézetű polgárok ellen intézett súlyos támadásként mutatták be.”
Surján László, az Európai Parlament egyházügyi kapcsolataiért felelős alelnöke az eset kapcsán kijelentette: "Sajnálatos, hogy a szocialisták ahelyett, hogy Magyarország valós problémáival foglalkoznának, egyházellenes hangulatot szítanak, az Európai Bizottságot pedig ismételten a kormány ellen próbálják hergelni."
„Az Európai Bizottság lépése az ügyben automatizmus. A testület hivatalból köteles minden jogszabály uniós joggal való összhangjáról tájékozódni és nyilatkozni, amennyiben azt európai parlamenti képviselők kérik. Sajnálatos, és csak a hazai közvélemény megtévesztésre szolgál, hogy a szocialisták az Európai Bizottságnak ezt a technikai lépését Magyarország újabb megbélyegzésének tüntetik fel” – zárul a Magyar Néppárti Képviselőcsoport sajtóközleménye.
Kapcsolódó írások:
- IMF/EU-konzultáció - Az MSZP szerint veszélyes a kormány magatartása
- Újabb földbérletpályázatokat ekéz az MSZP
- Mindent elvenne Schmitt Páltól az MSZP?
- A Fidesz válasza Gyurcsánynak: és amikor az MSZP-sek zsidóztak?
- Egyre több a munkanélküli: a kormányt okolja az MSZP
- Az MSZP szerint Baráth Zsoltnak le kell mondania
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


