"A Jobbik egy náci párt"
Az MSZP szerint Baráth Zsoltnak le kell mondania
Az LMP-hez hasonlóan az MSZP is úgy ítéli meg, hogy keddi napirend utáni felszólalása miatt le kell mondania parlamenti mandátumáról a jobbikos Baráth Zsoltnak.
2012.04.04 17:00MTISteiner Pál szocialista országgyűlési képviselő szerdán újságíróknak azt mondta: ha ez nem történik meg, és a Jobbik nem hívja vissza képviselőjét, az azt bizonyítja, hogy "a Jobbik egy náci párt".
Baráth Zsolt keddi napirend utáni felszólalásában Solymosi Eszterről emlékezett meg. A képviselő a korabeli vádakat felidézve úgy fogalmazott, a tiszaeszlári lányt zsidók ölhették meg 1882-ben, ám ezt szavai szerint az igazságszolgáltatás igyekezett elkendőzni, így az eljáró bíró "külső nyomásra kénytelen volt" felmentő ítélet hozni.
Fónagy János államtitkár a felszólalásra úgy reagált: a Jobbik ezzel "oda sorolta magát, ahova sokan gondolják", hogy tartozik. Mint mondta, a tiszaeszlári vérvád felemlegetése évszázados sebeket tép fel, és a képviselőnek, továbbá mindazoknak, akik megtapsolták, számolniuk kell a magyar társadalom és a világ ítéletével.
Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője a szocialisták szerdai elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján, csatlakozva az LMP kezdeményezéséhez, lemondásra szólította fel Baráth Zsoltot.
Steiner Pál, az etikai és fegyelmi ügyek tanácsának elnöke ezt azzal egészítette ki: nagyon reméli, hogy hétfőn már nem kell egy padsorban ülnie a jobbikos képviselővel. Bírálta a kormánypártokat is, mondván, hogy a jobbikos szavazók szimpátiájának megszerzése reményében "cinkosan eltűrik" a hasonló hangokat, valamint a legfőbb ügyészt is, amiért bár az MSZP a nemzetiszocialista rendszer bűneinek tagadása miatt korábban feljelentette Gyöngyösi Mártont, a parlament külügyi bizottságának jobbikos elnökét, az ügyben eddig nem történt előrelépés.
Az LMP szerdán közleményben szólította fel a jobbikos Baráth Zsoltot, hogy adja vissza parlamenti képviselői mandátumát. Az LMP frakcióelnöksége szerint az "antiszemita uszítás" miatt Baráth Zsolt méltatlanná vált arra, hogy az Országgyűlés tagja legyen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


