Késsel döfködte
11 év börtönre ítélték az apját megölő bátaapáti férfit
Tizenegy év börtönbüntetésre ítélte szerdán, nem jogerősen a Szekszárdi Törvényszék azt a bátaapáti férfit, aki tavaly májusban több késszúrással megölte az apját.
2012.04.11 13:16MTIA törvényszék első fokon ifjabb Tóth Ferencet emellett tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és 497 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.
A tényállás szerint az apjával hosszú ideje rossz viszonyban lévő, 52 éves vádlott alkohol befolyása alatt 2011. május 8-án közös otthonukban ölte meg 74 éves édesapját. A gyilkosságot szóváltás előzte meg, amelynek során az idős, beteg ember szóvá tette az őt ápoló férfi ittasságát, és durván felszólította arra, hogy hagyja el az otthonát.
Ezt követően a vádlott egy 18 centiméteres pengéjű késsel mellkason és hason szúrta apját, aki 5-15 percen belül életét vesztette. Az elkövető, akit még aznap őrizetbe vettek, a rendőrségen beismerte tettét.
Domonyai Alexa tanácsvezető bíró kitért arra, hogy az apa és a fiú viszonya már korábban is tettlegességig fajult; a vádlott 2005. június 29-én hátba szúrta apját, ezután életveszélyt okozó testi sértés miatt másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte őt a bíróság.
A törvényszék súlyosbító körülményként értékelte a korábbi bűncselekményt és a férfi ittasságát, enyhítő körülményként vette számba a többi között a sértett hosszú ideig folytatott "számonkérő magatartását", és a vádlott túlzott alkoholfogyasztás miatt bekövetkezett szellemi leépülését.
A vádlott védője enyhítésért fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért az ítélet tudomásul vételére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


