A nevelt fiát sem kímélte
Tizenhat évre ítélték a gyermekeivel fajtalankodó dunavecsei férfit
Jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a dunavecsei férfit, aki éveken át fajtalankodott vér szerinti lányával és nevelt fiával; a vádlott felesége, a gyermekek anyja négy évet kapott.
2011.05.19 10:25MTIA 42 éves férfi és a 26 esztendős nő 2000-ben házasodtak össze. A férfi dunavecsei házában együtt nevelték az asszony korábbi kapcsolatában, 1996-ban született kisfiút, majd a 2001-ben világra jött közös lányukat is.
A rakodómunkásként dolgozó férfi keresetéből nehéz körülmények között éltek. A nő nem dolgozott, egész napját otthon töltötte, ennek ellenére nem tartotta rendben a lakást. A házaspár elhanyagolta gyermekeik gondozását: amíg a férfi fizetéséből és a segélyekből futotta, maguknak élelmiszert, édességet, üdítőitalokat vásároltak, de a kicsiknek nem adtak, a nő heteken át nem főzött, többször előfordult, hogy a gyerekei éheztek, és a szomszédok etették meg őket. A székletvisszatartási-problémával küzdő fiút nem vitték orvoshoz, hanem kigúnyolták, és rendszeresen meg is verték. A férfi rendszeresen a gyermekek előtt bántalmazta a nőt, s az is gyakorta előfordult, hogy a vádlottak a kislány és a kisfiú jelenlétében végeztek önkielégítést. A férfi 2001-2002 fordulójától hetente többször is fajtalankodott az akkor óvodába járó hatéves nevelt fiával. A kisgyereket fenyegetéssel, veréssel kényszerítette arra, hogy eltűrje a rendszeres fajtalankodást, ami egészen a vádlott 2010-es őrizetbe vételéig tartott. A fiú próbált édesanyjától segítséget kérni, az asszony azonban nem fékezte meg a férfit, s az is előfordult, hogy szemtanúja volt az erőszaknak. 2005-től, amikortól a kislány óvódás lett, a férfi vele is napi rendszerességgel, sőt időnként naponta többször is fajtalankodott.
A vádlott vér szerinti gyermekét is fenyegette, és verte, ha vonakodott. A fiú húga érdekében is anyjához fordult, a nő azonban nem értesítette a hatóságokat, csak annyit mondott a fiának, hogy ne figyeljen oda, amikor a vádlott a "húgával szexszel".

A fiú az iskolában barátjának és nevelőinek is beszélt a történtekről, s végül egy játszótéri ismerősének gyámja tett feljelentést a vádlottak ellen.
A táblabíróság folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak és két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, s ezért jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta. A nőt erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak bűntettében bűnsegédként, a kiskorú veszélyeztetésének bűntettében pedig tettesként marasztalta el az ítélőtábla, négy év fegyházbüntetést kiszabva rá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


