Hatékonyabb működés, csökkenő telítettség
Börtönök lesznek a megszűnő büntetés-végrehajtási kórházakból?
A Belügyminisztérium közölte: a büntetés-végrehajtási egészségügyi intézmények összevonásával a megszűnő kórházak börtönökké alakíthatók, ez által a börtönök telítettsége csökkenhet.
2012.03.13 18:40MTIA Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg: a kormány egyetért azzal, hogy a Szent László Kórház területén hozzanak létre egységes intézményt a budapesti Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, a tököli Büntetés-végrehajtás Központi Kórház és a Szegedi Fegyház és Börtön krónikus utókezelő részlegének.
A kabinet az Orbán Viktor kormányfő által ellenjegyzett rendeletben 2013 végéig ad időt Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek arra, hogy a szükséges területrészt a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága vagyonkezelésébe adja.
A kormány emellett Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert is felkéri, Réthelyi Miklóssal 2012 végéig vizsgálják meg, hogy a büntetés-végrehajtási egészségügyi létesítmény megvalósításának forrásául szolgálhat-e két fővárosi, állami tulajdonban lévő, egykor egészségügyi célra használt ingatlan: a Budakeszi úti "volt BM Szanatórium" és a Városligeti fasori "volt BM Központi Kórház".
A BM válaszában azt írta: a Szent László Kórház területén létrehozandó egységes intézmény előkészítési folyamata 2013 végéig, a teljes beruházás pedig 2018 végére fejeződhet be.
Mint kifejtették: a három intézmény összevonása költségcsökkentést jelent. A két BM-intézmény (a városligeti fasori volt BM kórház és a Budakeszi úti volt BM szanatórium) értékesítése 9,3 milliárd forintos forrást jelent, így az új épület nem kerül pénzbe - hangsúlyozták.
A BM közlése szerint az intézmények összevonásával "hatékonyabb működés" jön majd létre, a most 140 százalékos telítettségű bv-intézetek telítettsége csökkenhet. "Az integrálással létrejövő új intézmény megfelel az EU-s elvárásoknak, és a Semmelweis-tervhez is illeszkedik" - fogalmazott a minisztérium sajtóosztálya.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


