Mindenki úgy vesz részt, ahogy akar
Az LMP nem kéri a DK segítségét
Vágó Gábor közlése szerint az LMP népszavazási kezdeményezése mindenki számára nyitott, mindenki olyan módon veszt részt benne, ahogy szeretne, de a párt nem kér közvetlen szervezési segítséget a Demokratikus Koalíciótól (DK).
2012.03.07 12:30MTIA kampányfőnök annak kapcsán mondta ezt szerdán, hogy DK közölte: politikai támogatást nyújt a Lehet Más a Politika (LMP) népszavazási kezdeményezéséhez, és ha az LMP igényli, megfontolják, hogy közvetlen szervezési segítséget is nyújtsanak.
Vágó Gábor úgy fogalmazott, hogy a népszavazás nem a pártokról, hanem az állampolgárokról szól, mert az emberek összefogása a cél. Hozzátette, hogy kampányuk elindításával gyakorlatilag minden egyes állampolgárt felkértek a részvételre, ezért aki szeretné, az gyűjtheti az aláírásokat. "Külön viszont nem kérjük fel sem a Demokratikus Koalíciót, sem Gyurcsány Ferencet" - modta.
Az LMP négy kérdésben gyűjt aláírásokat népszavazás elrendeléséhez: a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon; az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi kilencvenről emeljék vissza a korábbi 260 napra; ne lehessen 100 napnál hosszabb próbaidőt kikötni; a szabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelően kelljen kiadni.
Ha az Alkotmánybíróság pozitívan dönt a nyugdíjügyben benyújtott felvetéseikről, akkor azonnal elkezdenek aláírásokat gyűjteni arról is, hogy a korábban megszerzett nyugdíj-jogosultságokat ne lehessen elvonni, így a referendum ötödik kérdésként ezzel is kiegészülhet.
A hitelesítéshez 200 ezer aláírás szükséges.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


