Népszavazást kezdeményeznének
Aláírásgyűjtésbe kezdett a Nyugatinál az LMP
Az LMP teljes parlamenti frakciója gyűjtötte hétfőn délelőtt a párt népszavazási kezdeményezéséhez szükséges aláírásokat a Nyugati téri aluljáróban.
2012.03.05 13:06MTIA Lehet Más a Politika, mely szervezet jelenleg négy kérdésben akar népszavazást indítani, a nap folyamán nyolcvan helyre települ ki és az interneten is szervezi a támogatóit. Az aláírásokat április 2-áig gyűjthetik.
Az interneten hétfő délig több mint 24 ezren támogatták az LMP népszavazási kezdeményezését a direkt erre a célra nyitott Facebook oldalon - jelentették be Szél Bernadett és Vágó Gábor képviselők, hétfői sajtótájékoztatójukon.
Vágó Gábor a népszavazás tétjének nevezte, hogy "továbbra is bambán tűrjük a kiszolgáltatottságot, amibe taszít minket az Orbán-kormány, vagy pedig végre a sarkunkra állunk és kiállunk a saját jogainkért". A képviselő kijelentette, hogy most minden egyes aláírás "kincset ér", mert a szignók erőt mutatnak fel a "cinizmusra épülő orbáni politikával szemben".
Szél Bernadett elmondta, hogy jelenleg négy kérdésben tudnak aláírást gyűjteni, mert az a javaslatuk, hogy a korábban megszerzett nyugdíjakat ne lehessen visszamenőlegesen elvonni, még az Alkotmánybíróság előtt fekszik.
A párt azt szeretné a népszavazással elérni, hogy a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon, a munkahelyi próbaidő maximum száz nap legyen, a szabadság kétharmadának kivételéről a munkavállaló döntsön, az álláskeresési járadékot pedig 260 napon keresztül folyósítsák - sorolta a képviselő.
Arra az újságírói kérdésre, hogy más pártok jelezték-e támogatási szándékukat, Vágó Gábor azt felelte, hogy kampányuk mindenki számára nyitott, azok a szakszervezetek és társadalmi szervezetek, amelyekkel felvették a kapcsolatot pozitívan és támogatólag álltak hozzá a kezdeményezéshez.
Elmondta azt is, hogy a népszavazásra július és november között kerülhet sor.
A párt hétfő délutántól nyolcvan helyre települ ki, 160 aktivistával, de Vágó Gábor hangsúlyozta, azt szeretnék, ha sokan saját ismeretségi köreiken belül gyűjtenének az aláírásokat. Ehhez bárki kinyomtathatja a szórólapokat az internetről valamint elviheti magával papírokat a párt pultjairól. Hangsúlyozta, hogy a beérkezett aláírások valódiságát az adatvédelmi szabályok miatt nem ellenőrizhetik, de a kampányuk a bizalomról is szól, ezért megbíznak azokban az emberekben, akik támogatják azt.
A párt az aláírásgyűjtésre harmincmillió forintot szán, amit a pártkasszából fizetnek ki, de számítanak kis összegű támogatásokra is - tette hozzá végül.
A hitelesítéshez 200 ezer aláírás szükséges, de Vágó Gábor korábban azt mondta, hogy az LMP 330 ezret akar összegyűjteni április 2-ig. Terveik szerint 180 ezer gyűlhet össze a kitelepülések során, további 50 ezer a Facebook-applikáció, százezer pedig a társadalmi partnerek segítségével.
Jávor Benedek frakcióvezető azt mondta, hogy a többség tudja, hogy milyen témákban gyűjt aláírást az LMP, legfeljebb a kérdések pontos megfogalmazását nem ismerik. Emellett azért akadtak néhányan olyanok is, akik csak a helyszínen tájékozódtak és utána döntöttek úgy, hogy szignózzák a lapokat - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


