Utolsó koalíciós kormányülés
A kormányülésen mind a három SZDSZ-es miniszter ott volt
Megtartotta utolsó koalíciós kormányülését a kabinet, amelyen a miniszterelnök elköszönt a távozó szabad demokrata tárcavezetőktől - közölte szerdán Daróczi Dávid kormányszóvivő, aki arról is beszámolt az MTI-nek, hogy új miniszterelnöki rendelet született a miniszterek helyettesítéséről.
2008.04.30 10:59MTITájékoztatása szerint Gyurcsány Ferenc a koalíciós együttműködést értékelve az ülésen azt mondta: több olyan döntést is hoztak a közös kormányzás idején, amely előrevitte az országot. Megjegyezte: a kormányülésen mind a három SZDSZ-es miniszter ott volt. Ők is hozzászóltak az elhangzottakhoz, és elköszöntek - közölte. Hozzátette: a miniszterelnök Lamperth Mónikától is elköszönt a kormányülésen, hiszen a politikus - aki 2002-től a kabinet tagja, és három különböző tárca élén dolgozott - május 5-től az MSZP-ben vállal jelentős feladatot.
Daróczi Dávid kitért arra, hogy a nap folyamán megkapja az államtitkári kinevezését - május 1-jei hatállyal - Vojnik Mária, Puch László és Oláh Lajos is, vagyis lesz operatív vezetőjük a tárcáknak. Ami a minisztereket illeti - folytatta - , a mostani helyzetre speciális, a hatáskörök átmeneti gyakorlásáról szóló miniszterelnöki rendelet vonatozik, ami megjelent a Magyar Közlönyben is.
Ennek alapján az egészségügyi tárcát az igazságügyi, a környezetvédelmi tárcát az agrár, a gazdasági tárcát pedig a pénzügyminiszter felügyeli - jelentette be. A kormányszóvivő elmondta azt is, hogy, a hamarosan létrejövő kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszteri posztot az új tárcavezető munkába állásáig Hiller István oktatási miniszter felügyeli.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


