A szocialisták elutasítják a Nemzeti alaptantervet
Az MSZP szerint a kommunista időket idézi az új NAT
Az MSZP pedagógus tagozata elutasítja az új Nemzeti alaptanterv (NAT) bevezetését, mert véleményük szerint az a 60-as évek tanterv-utasításos logikájára épül és szakít az 1985-ben kezdődött haladó hazai hagyománnyal.
2012.02.17 17:47MTIA szövegben úgy fogalmaznak, hogy az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet honlapjára felkerült új Nemzeti alaptanterv "szorosan illeszkedik a miniszterelnök centralizációs törekvéseihez, a köznevelési törvény államosító előírásaihoz" és szakít az 1985-ös törvénnyel kezdődő kétpólusú - a központi és helyi tanterv egyensúlyára épülő - szabályozási rendszerrel.
A szocialisták úgy látják, hogy az új NAT "drámai mértékben", mindössze 10 százalékra csökkenti az intézmények tantervi mozgásterét, ami - véleményük szerint - a pedagógiai megújulás "példátlan akadályozását", a gyermekek igényeihez igazított pedagógiai eszközök és módszerek alkalmazásának teljes ellehetetlenítését jelenti.
Hozzáteszik, hogy az új NAT-ban a köznevelés feladatai és értékei, az alapelvek, célok és nevelési területek megfogalmazásai "erőteljesen ideologikus, államközpontú törekvéseket tükröznek".
Kapcsolódó írások:
- Rákapott a felsőoktatás-csontra az MSZP
- A kormány nem vonja vissza a felsőoktatási keretszámokat
- Videó: bezárkóztak a tüntető diákok a felsőoktatási törvény ellen az ELTE-n
- Réthelyi: a közoktatási intézményvezetők megbízásának megszűnése nem kirúgás
- Hoffmannék visszaállítanák a kétszakos tanárképzést
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
- 16:11 Megtiltotta a Budapesti Büszkeség rendezvény megtartását a rendőrség
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06