Nem avatkoztak be a civilruhás rendőrök
Pintérék hagyták megzavarni a kormányellenes tüntetést?
A szocialista Harangozó Tamás szerint a honvédelmi és rendészeti bizottság keddi ülésén Pintér Sándor belügyminiszter elismerte, tudtak a január 2-ai kormányellenes tüntetés "készülő megzavarásáról."
2012.02.07 18:10MTIAz ellenzéki képviselő közleményében azt írta: a belügyminiszter elismerte, hogy a rendbontás előre beazonosítható helyszínén és időpontjában egyetlen egyenruhás sem volt, miközben 80 civilruhás rendőr kísérte figyelemmel az eseményeket, akik nem avatkoztak be a tüntetők védelmében.
Harangozó Tamás szerint Pintér Sándor nem adott szakmai magyarázatot arra, miért hagyták a békés demonstráció törvénytelen megzavarását. A rendőrség számos alkalommal bizonyította, hogy képes a tömegrendezvények szakszerű kezelésére, a rendbontókkal szembeni hatékony és határozott fellépésre. Erre szolgáltatott példát február 1-jén az Új Színháznál tartott tüntetés, illetve előző évben a melegfelvonulás biztosítása - közölte.
A szocialista politikus úgy látta, a bizottsági meghallgatás után egyetlen lehetséges magyarázat maradt: január 2-án politikai okai voltak a szakszerű rendőri fellépés elmaradásának, mint ahogy december 23-án is politikai okai voltak a tüntetők és a képviselők előállításának.
Pintér Sándor belügyminiszter szerint a rendőrség higgadtan, szakszerűen járt el az Operaház előtti, január 2-i tüntetés biztosítása alatt.
A tárcavezető kedden, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtti meghallgatásán úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy a rendőrség kellőképpen felkészült a demonstrációra.
A belügyminiszter Iváncsik Imre, a bizottság szocialista alelnöke kérdésére válaszolva elmondta: tudtak arról, hogy a Hajós utcába ellentüntetést szerveztek, a Nagymező utca és az Andrássy utca sarkán összeszólalkozó két csoportot pedig az erről szóló bejelentés után azonnal szétválasztották, holott az hatályos törvények alapján a szervezők feladata lett volna. Megjegyezte, a rendőrség ezalatt hét demonstrálót igazoltatott és szólított fel arcuk felfedésére, a szabálysértést elkövetők ellen pedig feljelentést tettek, aminek elbírálása jelenleg is tart.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


