Volt már példa a közös fellépésre
Budapest és Pozsony együtt zárkóztatná fel a határmenti romákat
Balog Zoltán felzárkózásért felelős államtitkár, aki csütörtökön Miroslav Pollák szlovák romaügyi kormánybiztossal egyeztetett Pozsonyban azt mondta: Magyarország és Szlovákia a határmenti településeken élő romák problémáit együttes kormányzati megközelítéssel kívánja orvosolni a jövőben.
2012.02.02 18:10MTIBalog Zoltán a magyar EU-elnökség által kezdeményezett, majd az Európai Bizottság és az Európai Tanács által elfogadott roma keretstratégiáról tárgyalt a szlovák fővárosban.
A diplomata elmondta: közös fellépésre már a 2000-es évek elején is volt példa, amikor az észak-magyarországi Sátoraljaújhely és a szlovákiai Nové Mesto működött együtt a romák felzárkóztatása érdekében.
A felek egyetértettek: a roma kisebbség társadalmi helyzetének javításában nagy szerepet játszó uniós források felhasználása különösen rossz hatásfokú. Megállapodtak, a két ország együtt terjeszti majd be Brüsszelhez ezzel kapcsolatos reformjavaslatait.
Balog Zoltán emlékeztetett: az uniós keretstratégia elfogadását követően minden tagállamnak el kellett készítenie saját nemzeti stratégiáját. Magyarország a mélyszegénység és a gyerekszegénység elleni küzdelem keretén belül alkotta meg saját koncepcióját, és presztízskérdés volt számára, hogy tavaly november végén elsőként nyújtsa be azt Brüsszelnek. Hozzátette, Budapest látni szeretné, hogy a jelentős roma kisebbséggel rendelkező tagállamok - mint például Szlovákia - hogyan teljesítették "házi feladatukat".
Balog Zoltán elmondta, Pozsony idén januárban készítette el saját stratégiáját. Szlovák szakértők megállapították: ha nem sikerül integrálni a romákat, az 7 százalékos veszteséget jelent majd a szlovák GDP számára. Az államtitkár szerint fontos, hogy a szlovák vezetés a gazdasági szükségszerűségre hivatkozva jelezte a probléma fontosságát, mert a humanitárius-szociális dimenzió legtöbbször elutasítást vált ki a társadalomból. Kiemelte a közbiztonsági tényező fontosságát is, amely szerinte mindkét államban gondot okoz.
A Szlovákiában nemrég betonfalakkal elválasztott romatelepekkel összefüggésben Balog Zoltán úgy fogalmazott: Magyarország jó példával szeretne elöljárni, és nem kíván a sajtón keresztül kritikai üzeneteket megfogalmazni tárgyalópartnere felé. "Szerintem nem az a feladatunk, hogy egymást a vádoljuk, hanem hogy jó együttműködést alakítsunk ki" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06