Elhalasztották a tárgyalást
Romagyilkosságok - Rosszul lett az elsőrendű vádlott
Kiss Árpád elsőrendű vádlott rosszulléte miatt elhalasztotta a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres és Molotov-koktélos támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperének szerdai tárgyalását a Budapest Környéki Törvényszék. A vád szerint a férfiak 2008-ban és 2009-ben kilenc településen támadtak romákra.
2012.02.01 12:19MTIKiss Árpád ügyvédje a tárgyalás kezdetén jelezte, hogy védence nem tud aktívan részt venni a tárgyaláson, "szinte nem tud beszélni".
Az ügyben eljáró tanács elnöke, Miszori László a bejelentést követően elrendelt szünet után közölte, az általuk megkeresett orvos megerősítette, hogy Kiss Árpádnak korábban belgyógyászati panaszai voltak, és a vizsgálatok során gyomortükrözésre is szükség lenne. Az orvos szerint azonban olyan panaszt nem adott elő, amely a "beszédkészségét befolyásolná" - fűzte hozzá.
Kiss Árpád bírói kérdésre válaszolva azt mondta: nem tud aktívan részt venni a tárgyaláson. A bíró közölte, intézkednek annak érdekében, hogy a szükséges vizsgálatokat még szerdán elvégezzék Kiss Árpádon.
A következő tárgyalást péntekre tűzték ki.
A büntetőper 2011. március 25-én kezdődött. A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres és Molotov-koktélos támadások ügyében Kiss Árpádot, illetve a testvérét, Kiss Istvánt, valamint Pető Zsoltot és a vád szerint az utolsó két gyilkosságban sofőrként közreműködő Csontos Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét betöltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják.
A vád szerint a négy férfi a besenyszögi fegyveres rablás és a debreceni menekülttáborra leadott lövések mellett kilenc településen támadott romákra: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, majd 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadtak fegyverekkel és gyújtópalackokkal romákra. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy, Nagycsécsen két ember halt meg, Tatárszentgyörgyön egy 27 éves férfit és 5 éves kisfiát lőtték agyon, miközben felgyújtott házukból menekültek.
A legutóbbi tárgyalást múlt év december 9-én tartották, akkor a bíróság egy tanút hallgatott meg, akit takarítóként alkalmaztak a debreceni Perényi 1 nevű szórakozóhelyen, ahol annak idején a vádlottak dolgoztak. A négy férfi 2009. augusztus végi elfogásakor a szórakozóhelyen, a fal mögé rejtve találták meg a támadássorozatnál használt vadászfegyverek egy részét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


