Tanúkat hallgatnak meg
Szerdán megint a bíróságra viszik a romagyilkosságokat
A romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere szerdán folytatódik a Budapest Környéki Törvényszéken, amely a legutóbbi, december 9-i tárgyaláson tanúmeghallgatást tartott; a bíróság tájékoztatása szerint ezúttal is tanúkat hallgatnak meg.
2012.01.29 09:37MTIA per múlt évi utolsó tárgyalási napján a bíróság egy tanút hallgatott meg, akit takarítóként alkalmaztak a debreceni Perényi 1 nevű szórakozóhelyen, ahol annak idején a vádlottak dolgoztak. A négy férfi 2009. augusztus végi elfogásakor a szórakozóhelyen, a fal mögé rejtve találták meg egy besenyszögi vadásztól 2008 márciusában elrabolt, a támadássorozatnál használt vadászfegyverek egy részét.
A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres és Molotov-koktélos támadások ügyében Kiss Árpádot, illetve a testvérét, Kiss Istvánt, valamint Pető Zsoltot és a vád szerint az utolsó két gyilkosságban sofőrként közreműködő Csontos Istvánt előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét betöltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják.
A büntetőper 2011. március 25-én vette kezdetét, a bíróság több mint százötven tanút és harminc szakértőt idézett be. A vád szerint a négy férfi a besenyszögi fegyveres rablás és a debreceni menekülttáborra leadott lövések mellett kilenc településen támadott romákra: 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, majd 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadtak fegyverekkel és gyújtópalackokkal romákra.
A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy, Nagycsécsen két ember halt meg, Tatárszentgyörgyön egy 27 éves férfit és 5 éves kisfiát lőtték agyon, miközben felgyújtott házukból menekültek. A korábbi tárgyalásokon Kiss Árpád elsőrendű, testvére Kiss István másodrendű, valamint Csontos István negyedrendű vádlott beismert bizonyos cselekményeket. A testvérpár elismerte, hogy járt egyes támadások helyszínén és adott le lövéseket. Ugyanakkor mindkét vádlott hangsúlyozta, hogy sérülést nem akart okozni, emberekre nem adott le célzott lövéseket, csupán házakra, hiszen célja nem az ölés, hanem csak a figyelemfelkeltés volt. Pető Zsolt harmadrendű vádlott tagadja, hogy bármifajta bűncselekményt elkövetett volna.
A büntetőügy koronatanújának számító Fehérné Nyalka Éva mind a négy vádlott munkáltatója volt. A Pest Megyei Főügyészség szerint a vádlottak a munkahelyükön tervezték el a romák elleni támadásokat. Ezeket rendszerint hétfőre virradóra - amikor a klub zárva volt - követték el. A bűnsorozatba a hetedik támadás után (ekkor már négy halálos áldozat volt a bűnlajstromukon) bevonták a honvédségtől akkoriban leszerelt szerződéses katonát, Csontos Istvánt, aki ettől kezdve szintén a klubban dolgozott alkalmi munkavállalóként.
A Nemzeti Nyomozó Iroda 120 tagú külön csoportja a 2009. augusztus 3-ra virradóra történt kislétai gyilkosság után egy héttel azonosította be egy telefonhívás alapján a feltételezett elkövetőket, majd a helyet és a férfiakat operatív módszerekkel megfigyelték. A négy férfit 2009. augusztus 21-én, péntek hajnalban fogták el.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


