Megállítanák az elvándorlást
Jövővédelmi programot dolgozott ki a Jobbik
Z. Kárpát Dániel közölte: a Jobbik egy jövővédelmi program kidolgozásával és bevezetésével állítaná meg az elmúlt évtizedben egyre erősödő elvándorlást Magyarországról.
2012.02.02 14:05MTIElhangzott, hogy minderre a fedezetet a következő években a roma integrációra szánt 120 milliárd forint felének átcsoportosításával teremtenék meg.
Az ellenzéki politikus szerint az elmúlt 10 évben több mint 300 ezer - nagyrészt jól képzett és fiatal - munkavállaló hagyta el Magyarországot, ezt a folyamatot pedig gazdasági és társadalmi okokból is meg kell állítani.
A Jobbik által kidolgozott jövővédelmi program az oktatás, a lakhatás és a munkahelyteremtés területein segítene a fiataloknak. Az oktatásban az államilag finanszírozott férőhelyek számának növelésével és 100 százalékos állami kamattámogatással.
A lakhatás területén osztrák mintára bérlakásprogramot indítanának és felújítanák a szocpol rendszerét is és mindkét rendszerben magyar vállalkozásokat segítenének megrendeléshez a lakások építésével és felújításával.
A munkahelyteremtés területén pedig megvonnák az adókedvezményeket a multinacionális vállalatoktól és azokat átcsoportosítanák a hazai kis- és középvállalkozásoknak, hogy azok több embert tudjanak foglalkoztatni, valamint megszüntetnék a szegényeket sújtó egykulcsos adórendszert is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06