Nem kívánatosak
Gyurcsényék szerint a Jobbik nem demokratikus párt
A Demokratikus Koalíció (DK) közölte: azzal, hogy bárkit kitiltana egy településről, a Jobbik bebizonyította, hogy nem demokratikus párt, ezért nincs helye az országgyűlésben.
2012.01.31 18:43MTIA DK sajtóközleménye szerint, ha Gyöngyöspata a Jobbik javaslatára kilépett Magyarország területéről, az Európai Unióból és az Európán belüli szabad közlekedést lehetővé tevő schengeni övezetből, valamint bevezette a vízumkötelezettséget, akkor tilthatnak ki bárkit a településről. "Ha nem ez a helyzet, akkor ismét közvetlen bizonyítékot kaptunk arra, hogy Vona Gábor pártja - a pártelnök szavai szerint - nem demokratikus párt" - áll a dokumentumban.
A párt közleményében úgy fogalmaz: egy nem demokratikus pártnak, amelynek tagjai nem tekintik magukra nézve kötelezőnek az alkotmányt, amelyre esküt tettek, nincs helye az országgyűlésben és az önkormányzatokban.
A DK nyilatkozatával arra reagált, hogy kedden Juhász Oszkár,
Gyöngyöspata jobbikos polgármestere bejelentette: Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök és a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet a képviselő-testület döntésének értelmében nem kívánatos személynek minősülnek a településen.
A közel 2900 lakosú Gyöngyöspata azt követően került a közfigyelem középpontjába, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai tavaly március elejétől két héten át járőröztek a faluban, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


