A bérrendezés a legnagyobb probléma?
MSZP: a Semmelweis terv is "csak álom marad"
Az MSZP szerint az egészségügy egyik legnagyobb problémája a bérrendezés, illetve az elmaradt bérek.
2012.02.02 13:59MTIHavas Szófia, az MSZP fővárosi frakciójának tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, az sem segítette elő a humánpolitikai problémák rendezését, hogy tavaly év végén törvénymódosítással katasztrófa helyzetben bárhol szolgáltba állíthatók lettek az orvosok, és az sem, hogy a korábban megígért, de azóta végre nem hajtott bérfejlesztésből a háziorvosokat kihagyták.
A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy rohamosan fogy az idő, és egyre kevesebb ember hiszi el, hogy lesz bérfejlesztés, hogy megújulhatnak az intézmények, és a Semmelweis terv is "csak álom marad". Megjegyezte, hogy a rezidensek által letétbe helyezett 2.500 felmondólevél "ketyeg" és március elején lejár a határidő.
Havas Szófia kitért arra is, hogy senki nem tudja, milyen forrásból fogják kompenzálni a csökkenő béreket, holott a fiatal szakdolgozók 13-14 százalékkal kevesebbet keresnek. Hozzátette: az egészségügy bérrendezéséhez 100 milliárd forintra lenne szükség, de ismerve az ország helyzetét, és az IMF elvárásait, a probléma megoldására nincs sok esély.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


