"Tragikusan gyenge gazdaságpolitika"
MSZP: csöbörből vödörbe kerültek a végtörlesztők
Az MSZP szerint a végtörlesztésükhöz forinthitelt felvevő devizahitelesek csöbörből vödörbe kerültek, mivel "az Orbán-kormány tragikusan gyenge gazdaságpolitikája miatt mélyrepülést végző forint" egyre nehezebb helyzetbe hozza őket.
2012.02.01 15:53MTIAz MSZP szerint a végtörlesztés már eleve ellentmondásos lépés volt hiszen csak egy tehetősebb, szűk réteg számára jelentett megoldást, amit a végtörlesztők száma is igazolt. Viszont még ezen végtörlesztők fele is csak úgy volt képes kezelni problémáit, hogy deviza helyett forintban adósította el magát. Ők azonban a forint rossz árfolyama miatt csöbörből vödörbe kerültek - értékeli Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő.
Simon Gábor szerint az adatok is ezt bizonyítják: a lakosság hitelállománya tavaly év végén 8506 milliárd forint volt, alig valamivel kevesebb az egy évvel korábbi 8583 milliárdnál. Ha az árfolyamhatás nem érintette volna a lakosságot ilyen drasztikusan, akkor 809 milliárd forintot spóroltak volna az MSZP számításai szerint.
Az MSZP szerint ugyanakkor a legnagyobb gond továbbra is azoknak a százezreknek a helyzete, akik nem képesek fizetni egyre növekvő adósságaikat, nekik az eszközkezelő tevékenysége alig hozott érzékelhető változást. Az ellenzéki párt követeli, hogy az Orbán-kormány végre vegye komolyan a nemzeti tragédiával fenyegető helyzetet, és kezelje felelősen az adósok ügyét - fogalmaz Simon Gábor.
Hozzáteszi: az MSZP elvárja, hogy ebben a kérdésben az Orbán-kormány hívjon össze válságbizottságot, minden politikai párt, szakmai és civil szervezet javaslatait építsék bele a problémakezelésbe, mert ez nem politikai, hanem nemzeti ügy.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


