Először Budapesten és Pest megyében
Szolgálatba álltak a sárga mentőautók
Szolgálatba álltak az első új, sárga rohamkocsik az Országos Mentőszolgálatnál.
2012.01.30 12:23ma.huElsőként Budapest és Pest megye egyes mentőállomásain kezdték meg munkájukat, az elkövetkező hetekben pedig az ország minden részében megjelennek a minden eddiginél korszerűbb és felszereltebb mentőjárművek. Mint ismeretes, az Országos Mentőszolgálat az egészségügyi tárca 849 millió Ft-os támogatásából 37 db korszerű eset- rohamkocsit szerzett be, egy másik, 574, 5 millió Ft-os a forrásból pedig 23 db mentőgépkocsi beszerzése folyik.
A NEFMI egészségügyért felelős államtitkársága néhány hete újabb, 1,45 Milliárd Ft-os forrást biztosított az Országos Mentőszolgálat számára, melyből a tervek szerint 60-70 mentőautó megvásárlására nyílik lehetőség. A támogatás révén tovább folytatódik a kiöregedett, leamortizálódott mentőkocsipark megújítása. December végén ugyancsak elindult az európai uniós fejlesztési program, melynek 11,5 milliárd Ft-os forrásából egyéb fejlesztések mellett mintegy 200 mentőautó megvásárlására nyílik lehetőség. Mindez összességében mintegy 330 elöregedett mentőautó kiváltását jelenti, vagyis az Országos Mentőszolgálat flottájának több mint harmada az elkövetkező időszakban újakra cserélődhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


