Újszülöttet tettek a babamentőbe
Szőke Attila sírdogált a kecskeméti kórház inkubátorában
Egy koraszülött, de egészséges fiú újszülöttet tettek vasárnap Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Kórház babamentő inkubátorába. A hétvégén a budapesti Madarász utcai kórház babamentő inkubátorában is találtak egy újszülöttet.
2012.01.09 12:54MTIHorváth Attiláné, a kecskeméti kórház sajtószóvivője elmondta: vasárnap délelőtt jelzett az inkubátor csengője az Izsáki úti portán, valamint a kórház újszülöttosztályán. A gyermeket felöltöztetve, de kissé kihűlt állapotban tették be a fűtött inkubátorba, ahonnan a szakemberek azonnal az újszülöttosztály inkubátorába vitték át.
A kisfiút Szőke Attilának nevezték el és azonnal értesítették a gyámhatóságot - mondta a sajtószóvivő, aki hangsúlyozta, hogy a koraszülött kisfiú még hosszú ideig a kórház lakója lesz.
Horváth Attiláné közölte, a babamentő inkubátort 2005-ben helyezték el, de ez volt az első eset, hogy abba valaki újszülöttet tett. A sajtószóvivő kiemelte: az újszülöttek életben maradásának érdekében jobb volna, ha az anyák a kórházban szülnék meg gyermekeiket. Évente átlagosan tíz újszülöttet nem visznek haza a kórházból - fűzte hozzá.
Vasárnap egy egészséges fiú újszülöttet helyeztek a budapesti Heim Pál Gyermekkórház Madarász Utcai Kórházának babamentő inkubátorába is.
Harmat György, a fővárosi kórház főigazgatója azt közölte: vasárnap hajnalban négy óra negyven perckor jelzett az inkubátor csengője, riasztva az intenzív osztály munkatársait. A gyermeket felöltöztetve, "jó általános állapotban" találták. Az 54 centiméter hosszú, 2810 gramm súlyú újszülött a Madarász Péter nevet kapta.
A kórház szakemberei haladéktalanul megkezdték a gyermek elhelyezésével kapcsolatos hivatalos ügyintézést - írta a főigazgató. Harmat György megjegyezte: ez volt a második alkalom, hogy a Madarász utcai kórház babamentő inkubátorába újszülöttet helyeztek el. Csaknem egy éve egy kislányt találtak ott, aki a kórházi ellátást követően szintén rendezett körülmények közé került - hangsúlyozta a főigazgató.
Kapcsolódó írások:
- A Heim Pál kórház inkubátorából emelték ki Madarász Pétert
- Bájos képpel: Átölelte testvérét a baba az inkubátorban - visszahozta az életbe
- Egészséges újszülöttet találtak a babamentő-inkubátorban
- Csak néztek a szülők: lányukról kiderült, valójában fiú!
- Csecsemők az inkubátorban- Ments meg minket anyánk!
- Újszülöttet találtak a miskolci inkubátorban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


