Már meg is kapta a KIM a dokumentumot
Sárközy: elkészült az új Ptk. tervezete
Sárközy Tamás, a testület tagja, a Magyar Jogászegylet elnöke közölte: elkészült az új polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezete, melyet a kodifikációs szerkesztőbizottság már el is küldött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak.
2012.01.27 12:44MTIEgyedül a jogi személyekre vonatkozó könyvvel kapcsolatban van még vita, ebből két változat készült - mondta a műegyetem professor emeritusa a szegedi jogásznapon tartott előadásán.
A tervek szerint február 1-jével elkezdődhet az anyag államigazgatási egyeztetése, a tervezet áprilisban kerülhet a kormány elé. A parlament a nyári szünet előtt vagy azt követően, ősszel fogadhatja el a jogszabályt, amely a kihirdetését követően egy évvel, 2013. július 1-jén vagy 2014. január 1-jén léphet hatályba - tudatta a szakember.
A kodifikációs bizottság a polgári törvénykönyvet rendkívül erős tradicionális magánjogi felfogásban készítette el, így a gazdasági alkotmányosság nem polgári jogi részei kimaradtak belőle - mondta el a professzor. A tervezetben nem szerepelnek a költségvetési szervekre, közalapítványokra, köztestületekre vonatkozó szabályok.
A Sárközy Tamás megfogalmazása szerint az "állampolgári szemléletű tervezet" nem rendelkezik külön a gazdasági szerződésekről, kereskedelmi ügyletekről, ez alól - az uniós szabályok miatt - csupán a fogyasztói szerződés jelent kivételt.
A professzor álláspontja szerint a "rendkívül konzervatív" polgári törvénykönyvet az ügyvédi és bírói jogalkalmazás fogja "korrigálni", a gyorsan változó élethez igazítani.
A bizottság a polgárjog teljes körét le kívánta fedni: ezért bekerült a jogszabályba a társasági jog. A munkajog és a szellemi alkotások joga - az iparjog és a szerzői jogvédelem - azonban kimaradt belőle.
A szakember a társasági joggal kapcsolatos változások közül kiemelte, hogy a közkereseti társaság és a betéti társaság jogi személy lesz, ez a változás azonban sem a tulajdonosok, sem a cégbíróságok számára nem okoz majd többletfeladatot, mert maga a törvény minősíti át a cégeket.
Sárközy Tamás valószínűnek tartja, hogy a jogszabály elfogadásáig a pénzügyi, biztosítási területre vonatkozó előírások a jelenlegi tervezethez képest még változni fognak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


