Január 30-án ismét összeülnek
Az örökjáradék kifizetéséről egyeztetett a kormány és a zsidó közösségek
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közölte: újabb megbeszélést kezdeményezett Gál András Levente kormánybiztos a zsidó vallási közösségek képviselőivel az örökjáradék kifizetésének rendjéről folytatott csütörtöki egyeztetésen.
2012.01.26 19:38MTIA közlemény szerint a megbeszélésen részt vettek az ügyben érintett magyarországi zsidó vallási közösségek vezetői, "akik egyeztették az általuk beküldött észrevételeket és esetleges véleménykülönbségeiket az örökjáradék kifizetéséről".
Az egyeztetésen Gál András Levente hangsúlyozta, a kormány - az eddig lezajlott egyeztetésekhez hasonlóan – arra törekszik, hogy "elősegítse a megegyezést a zsidó felekezetek között, annak érdekében, hogy az örökjáradékok kifizetése minél előbb, akadálymentesen megtörténjen" - olvasható a közleményben.
A csütörtöki találkozón a felek megállapodtak a kifizetés jogcímében és jogi formájában, valamint abban, hogy január 30-án újabb egyeztetést hívnak össze, ahol a kifizetés összegszerűségének kérdéséről folytatják a megbeszélést.
A KIM korábbi közleménye szerint az egyházi örökjáradékról szóló megállapodások 1998-as megkötése óta, valamint az új egyházi törvény miatt jelentős változások történtek a hazai zsidó felekezetek szervezeti viszonyaiban. Gál András Levente legutóbb december közepén egyeztetett személyesen az ügyben.
Kapcsolódó írások:
- Wulff és a zsidó népírtás: szégyen a neonáci gyilkosságsorozat
- Hetven éve döntöttek az európai zsidók kiírtásáról
- A KGB akadályozta a Raoul Wallenberg utáni kutatást?
- Amerika nem akar "meglepetést" Iránnal kapcsolatban
- Zsidó telepeseket tiltottak ki Ciszjordániából
- Elhunyt II. János Pál lengyel zsidó barátja
- Náciznak az izraeliek: a haláltáborokat emlegetik
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
- 14:37 Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06