Mintegy húszezer magyar zsidót mentett meg
A KGB akadályozta a Raoul Wallenberg utáni kutatást?
Susanne Berger német kutató svéd külügyminisztériumi iratokra hivatkozva közölte: a volt szovjet titkosszolgálat, a KGB a múlt század kilencvenes éveinek elején megakadályozta a néhai Raoul Wallenberg svéd diplomata sorsával kapcsolatos levéltári kutatást.
2012.01.16 13:51MTIWallenberg a második világháború idején mintegy húszezer magyar zsidót mentett meg menlevelekkel és azzal, hogy védett házakban helyezte el őket. A Vörös Hadsereg 1945 januárjában letartóztatta, és moszkvai közlés szerint 1947 júliusában kivégezték. Későbbi tanúvallomások és dokumentumok alapján azonban valószínűsíthető, hogy az állítás nem igaz.
Húsz évvel ezelőtt egy nemzetközi bizottságnak engedélyezték, hogy szovjet börtöndokumentumokat vizsgáljon meg, de mint a moszkvai svéd nagykövetség 1991 szeptemberi jelentéséből kitűnik, a KGB leállította a szovjet különleges levéltárban végzett kutatást. Erről Anatolij Prokopenko, a levéltár igazgatója tájékoztatta a svéd diplomatákat.
Vagyim Birstein, a nemzetközi Wallenberg-bizottsággal együtt dolgozó orosz kutató szerint a KBG közvetlenül azután állította le a kutatást, hogy ő olyan dokumentumokat talált, amelyeken szerepelt Raoul Wallenberg neve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


