Tizenöt festőművész alkotott
Huszonötmilliót költött a KIM az alaptörvény díszkiadására
Összesen 25,52 millió forint értékben kötött szerződéseket 2011-ben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a jövőre életbe lépő alaptörvény díszkiadásának megjelentetésével összefüggésben.
2011.12.28 17:31MTIA kormány honlapján elérhető összesítés szerint a tárca egyenként 1,6 millió forintot fizetett a díszkiadásba került tizenöt festményért, míg a szerkesztői munkákért, illetve képszerkesztési és a díszkiadáshoz kapcsolódó gyermekrajzpályázathoz fűződő teendőkért további 760-760 ezer forintot utalt át Feledy Balázsnak, valamint Sipos Endrének.
A KIM a fentieken kívül hárommillió forintos megbízási és felhasználási szerződést kötött Bencsik Gábor Istvánnal az új alaptörvény megismertetéséhez és terjesztéséhez kapcsolódó kiadványszerkesztési, továbbá a kiadványok nyomdai munkálatainak ellenőrzéséhez kapcsolódó feladatokra. A megbízott a szerződés alapján 2014 április 25-ig közreműködik a kiadványok utónyomásaiban is.
Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott felkérésére tizenöt magyar festőművész készített festményeket a magyar történelem elmúlt 150 évének kiemelkedő eseményeiről. Az alkotások a millenniumra készült ötven mű mellett az új alaptörvény díszkiadásában szerepelnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


