Nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés a gyanú
Mégis nyomoz az ügyészség Budapest Airport-ügyben
A Legfőbb Ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapest Airport privatizációjával kapcsolatban Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján, amelyet korábban elutasított a Fővárosi Főügyészség.
2011.12.21 14:59MTIBudai Gyula csütörtökön tájékoztatott a Legfőbb Ügyészség december 15-én kelt határozatáról, amelyben a Fővárosi Főügyészség feljelentést elutasító határozatát részben hatályon kívül helyezték, és a feljelentés egyik pontja kapcsán elrendelték a nyomozást.
Budai Gyula október 6-án jelentette be, hogy feljelentést tett a Budapest Airport Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Akkor azt közölte, hogy vizsgálata szerint a BA "hibás privatizációja" - az elmaradt fejlesztések és az ezzel kapcsolatos szankciók hiánya - miatt a magyar államot körülbelül 85 millió euró kár érte. A feljelentést ugyanakkor a Fővárosi Főügyészség bűncselekmény hiányában elutasította.
A Legfőbb Ügyészség mostani határozata szerint ugyanakkor mégis a "hűtlen kezelés bűntettének gyanúját kelti" Budai Gyula feljelentésének egyik pontja. Ez arról szól, hogy noha a Budapest Airport Zrt. a szerződéses kötelezettsége ellenére a 2006-2007 években összesen több mint 46 millió euróval, 2008 és 2010 között pedig összesen 39 millió euróval kevesebb összeget fordított specifikus kötelezettségvállalások teljesítésére, ezen összegeket sem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. részére nem fizették meg, sem a bankgarancia lehívására nem került sor, hanem ehelyett a felek között a kötelezettségek átütemezéséről jött létre megállapodás.
A Legfőbb Ügyészség ezért a feljelentés e része tekintetében elrendelte a nyomozást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


