Lekezeltek
Elfogadta a parlament az új munka törvénykönyvét
Elfogadta az Országgyűlés az új munka törvénykönyvéről szóló javaslatot, amelynek rendelkezései 2012. július 1-jén lépnek hatályba.
2011.12.13 16:29MTIA képviselők az MSZP kezdeményezésére név szerinti szavazással fogadták el a jelenlegi - 1992-ben hozott - törvényt felváltó jogszabályt, amelyre az ellenzéki frakciók nemet mondtak.
Az alapszabadság húsz nap marad. A munkáltatóknak évente hét munkanap szabadságot legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadniuk.
Az új törvény alapján a védett kor továbbra is az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt évre vonatkozik, azonban a munkaadó felmondással a határozatlan időtartamú munkaviszonyt csak akkor szüntetheti meg, ha a munkavállaló lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, illetve olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.
A mostani szabályozáshoz képest nő - kétszázról 250 órára emelkedik - a rendkívüli munkaidő éves korlátja, a kollektív szerződésben pedig legfeljebb háromszáz órát lehet kikötni.
Újdonság az is, hogy a kormány a munkavállalók egyes csoportjaira eltérő összegű minimálbért állapíthat meg, így annak meghatározásakor figyelembe kell venni az egyes nemzetgazdasági ágazatok és földrajzi területek munkaerő-piaci sajátosságait is.
Orbán: a jogszabály nem teljesen a kormány szándékát tükrözi
Az új munka törvénykönyve nem száz százalékban a kormányzati szándékot tükrözi, ugyanis az érdekképviseletekkel létrejött megállapodás között olyan pontok is vannak, amelyekkel a kabinet nem ért egyet - mondta a miniszterelnök a munka törvénykönyvéről szóló javaslat keddi záróvitájában, az Országgyűlésben.
Orbán Viktor kifejtette: bár a megállapodásnak több olyan pontja is van, amellyel a kormány nem ért egyet, mert úgy véli, másképpen kellett volna szabályozni az adott kérdést, de mégis elfogadott érdek-képviseleti álláspontokat, és "valódi kompromisszumokat kötött".
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormánynak felelősséget kell vállalnia a törvény olyan szövegrészeiért is, amelyek kompromisszumosak. A kormányfő szerint azonban az új munka törvénykönyve összességében nagyobb biztonságot és gazdasági teljesítményt hoz majd az országnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


