Leváltanák Matolcsyt a szocialisták
Mesterházy "levágná Orbán Viktor jobbkezét"
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter mielőbbi leváltását sürgette Mesterházy Attila az MSZP választmányának szombati ülése előtt újságíróknak nyilatkozva.
2011.11.26 11:59MTIMinél előbb "le kell vágni Orbán Viktor jobbkezét" - fogalmazott a szocialista pártelnök-frakcióvezető, arra utalva, hogy a kormányfő korábban a jobbkezének nevezte Matolcsy Györgyöt.
Mesterházy Attila ezt azzal indokolta, hogy a gazdasági miniszter pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottaknak - Matolcsy György szerint a gazdaság fundamentumai nem indokolják Magyarország leminősítését - "semmi köze a valósághoz". Magyarország nagyon nagy bajban van, ezt mutatja, hogy az ország csődkockázatát jelző CDS-felár csúcsot ért el, és a kormány "sokkal nagyobb gazdasági káoszba vezette az országot, mint amekkora 2008-2009-ben volt" - jelentette ki.
Az MSZP-elnök kedvező jelként értékelte, hogy a kabinet tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy új típusú együttműködésről. Ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy a kabinetnek minél előbb meg kell állapodnia az IMF-fel, de ehhez hiteles politikusok kellenek. Orbán Viktor és Matolcsy György pedig nem ilyen - mondta.
Arra, hogy a Fidesz visszautasította a miniszterelnök bizalmatlansági indítvánnyal történő leváltását sürgető pénteki felvetését, Mesterházy Attila úgy reagált: ettől kezdve a Fidesz-frakció is felelős mindazért, ami történik. Szavai szerint az MSZP már bebizonyította, hogy lehetséges a ciklus közben miniszterelnököt váltani és tovább kormányozni, a fideszes képviselők azonban ehelyett egy "hűbérúr alattvalóiként" viselkednek.
Az MSZP-választmány zárt ülésen egyébként Petschnig Mária Zita közgazdász tart előadást az ország gazdasági helyzetéről. Az ülés sajtónyilvános megkezdésekor az Erik, a viking című Monty Python-film egyik, Atlantisz elsüllyedéséről szóló jelenetének levetítésével illusztrálták a hazai állapotokat, mondván, hogy a filmbeli atlantisziakhoz hasonlóan a kormány sem akar tudomást venni a baj nagyságáról.
Simon Gábor választmányi elnök bevezetőjében emellett polgári engedetlenségi mozgalom elindítását ajánlotta arra az esetre, ha a Fővárosi Közgyűlés kormánypárti többsége más jobbikos javaslatok után azt a kezdeményezést is elfogadja, hogy Horthy Miklósról nevezzék el a Bartók Béla utat. Ha kiteszik ezt a táblát, "mi szereljük le" - javasolta.
Lévai Katalin, a vasárnapi II. kerületi időközi választás MSZP-s jelöltje arról beszélt: két célja volt az indulással, az egyik: határozott üzenetet küldeni a kormánynak arról, hogy elfogadhatatlan a politikája, a másik, hogy a politikai diskurzus megkerülhetetlen témája legyen a demokratikus ellenzéki erők összefogásának szükségessége. Véleménye szerint e célokat elérték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06