Szigorú feltételeket szab a kormány
Csak a tehetősebbek fizetnek majd bölcsődei díjat
Soltész Miklós szociális államtitkár közölte: csak nagyon szigorú szabályok között szedhetnének bölcsődei díjat az önkormányzatok; a díjnak több feltétele van.
2011.11.17 08:59MTIAz államtitkár elmondta: a kormány már tárgyalta azt az elképzelést, amely szerint bizonyos feltételek mellett fizetőssé válhatnak a bölcsődék a tehetős szülők gyermekei számára.
Soltész Miklós kiemelte, hogy csak ott lehet pénzt beszedni a szolgáltatásért, ahol a fenntartást máshogy nem tudják megoldani az önkormányzatok.
"A szabályok nem azt jelentik, hogy óriási összegeket kell befizessenek a szülők" - mondta, hozzátéve, hogy ha egy családban egy főre 100 ezer forint nettó bevétel jut, akkor maximum 20 ezer forint szedhető be a bölcsődéért.
Kivételt jelent a díj alól, ha valakinek nettó 32 ezer forint alatti jövedelme van, ha súlyos beteg vagy fogyatékos gyermeket nevel, valamint 3 gyermek felett sem kell a díjat fizetni.
Soltész Miklós hangsúlyozta: a gyes jelenleg 28 ezer 500 forint, és néhány éve már dolgozni is lehet a gyes mellett.
"Továbbra is a családtámogatás az egyik legfontosabb terület, ezért fontos, hogy a bölcsődék fenntarthatóak legyenek" - hangsúlyozta a szociális államtitkár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


