Változtatnának a szabályozáson a képviselők
Félfüzetnyi javaslat a bölcsődékhez
Bábiné Szottfried Gabriella fideszes és Ertsey Katalin LMP-s parlamenti képviselő is úgy látja, hogy változásokra van szükség a bölcsődéket érintő jogszabályokban.
2011.02.28 12:01MTIA két politikus azt követően beszélt erről újságírók előtt, hogy egy héten keresztül bölcsődei gondozóként dolgoztak.
Bábiné Szottfried Gabriella - a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (BDDSZ) és a Poronty portál közös akcióját lezáró - hétfői, parlamenti sajtótájékoztatón azt mondta: "egy fél füzetet teleírt" a felmerült javaslatokkal; ezeket rendszerezi, majd továbbítja Soltész Miklós szociális államtitkárnak.
Jelezte, tapasztalatai alapján a bölcsődei dolgozók azt szeretnék, ha az oktatási, nevelési szférához tartoznának.
Ertsey Katalin a tájékoztatón abszurdnak nevezte a bölcsődei normatíva számítást, amely - mint mondta - a költségek negyven százalékát sem fedezi, és felhívta a figyelmet az adórendszer igazságtalanságára. Közölte, hogy azonnali kérdésben összegi tapasztalatait a hétfői plenáris ülésen.
Kapcsolódó írások:
- Továbbra sincs elég bölcsődei és óvodai férőhely
- Hihetetlen, de igaz: évekig is elhúzódhat a bölcsődekeresés Magyarországon
- A jövő évi költségvetés ellen tiltakoznak majd a bölcsődei dolgozók
- Hetven önkormányzat szervez egységes óvoda-bölcsődei ellátást
- 15 ezerrel bővül az óvodai, bölcsődei helyek száma
- 10-15 ezer bölcsődei férőhely hiányzik
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


